Infostart.hu
eur:
375.6
usd:
318.46
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Vészforgatókönyvet írnak a demokraták Clinton betegsége miatt?

Azonnal kezdjenek egyeztetni Hillary Clinton elnökjelölt lehetséges utódjáról a Demokrata Párt vezető politikusai és Barack Obama amerikai elnök - fejtette ki a Demokrata Párt egyik volt vezetője egy interjúban.

Don Fowler, a Demokrata Párt Országos Bizottságának (a párt vezető szervének) volt elnöke a Politico című lapnak adott hétfő esti interjújában szorgalmazta a "vészforgatókönyvet". Fowler - aki 1995 és 1997 között volt pártelnök - bízik ugyan Clinton felépülésében, de szerinte minden eshetőségre fel kell készülni, arra is, ha egészségi állapota miatt Hillary Clintonnak vissza kellene vonulnia. Fowler abszolút Hillary Clinton hívének számít, olyannyira, hogy már 2008-ban is az akkor még szenátor Clinton elnökjelöltségét támogatta Barack Obamával szemben. A Politicónak azonban leszögezte: a Demokrata Párt hibát követne el, ha nem lenne vészforgatókönyve.

A politikus megjegyezte, nem példátlan a jelöltcsere. Emlékeztetett rá, hogy 1972-ben a demokraták akkori elnökjelöltje, George McGovern alelnökjelöltjét, Thomas Eagletont cserélték le, mert olyan súlyos depresszióval küszködött, hogy elektrosokkos kezelésekre szorult. Eagleton helyett a pártvezetés Sargent Shrivert - John Kennedy elnök egyik húgának férjét - jelölte.

Fowler szerint ma már más időket élünk, és míg az akkori csere viszonylag könnyen és nyugalmasan zajlott, addig ma Hillary Clinton utódjának megtalálása párton belüli harcokhoz vezethet. Joe Biden alelnök híveinek és Bernie Sanders nagyszámú támogatójának erőteljes lobbizása - mutatott rá Fowler - meggyöngítené a pártot.

"Az elnöknek, a párt képviselőinek és szenátorainak, valamint a párt vezető személyiségeinek körültekintő és egységes erőfeszítésére van szükség" - fejtette ki a volt pártvezető, és hangsúlyozta: szerinte elengedhetetlenül fontos, hogy az említett politikusok egyhangúlag döntsenek a kérdésben.

Sem a Clinton-kampány irányítói, sem a Demokrata Párt Országos Bizottsága (DNC), sem Hillary Clinton nem reagált még Don Fowler interjújára. Hillary Clinton hétfőn este a CNN hírtelevíziónak élőben adott telefoninterjút chappaquai villájából, és azt mondta, hogy máris sokkal jobban érzi magát. Kampányának szóvivője, Brian Fallon, az egyik interjújában - szintén hétfőn este - arról beszélt, hogy Clinton a hét közepén visszatér a kampányba és "olyan agresszív lesz, mint mindig".

Közben jogászok és politológusok elemzik, hogy mi a menete annak, ha egy párt valamilyen oknál fogva új elnökjelöltet állít. Andrew Napolitano bíró és Larry Sabato, a Virginia Egyetem politológus professzora a Fox televízió hétfő esti műsorában kifejtette, hogy a Demokrata Párt Országos Bizottságának jogában áll új jelöltet állítani, ehhez a pártelnöknek össze kell hívnia a párt 104 tagú vezetőségét. A vezetőség tagjainak szavazatai alapján azután az egyszerű többséget kapott politikus váltja az eddigi elnökjelöltet. Ez egyébként elég időigényes folyamat, és a november 8-ig hátralévő pár hét nem is elegendő rá. Az elnökválasztás időpontjának megváltoztatására - elhalasztására - pedig még nem volt példa, bár elvileg arra is lenne lehetőség.

A szakértők egyike - de a volt pártelnök, Don Fowler - sem vetette fel Tim Kaine alelnökjelölt esetleges elnökjelöltségét.

Hillary Clinton a nyilvánosságra került információk szerint már háromszor is küszködött vérrögökkel: először 1998-ban, majd 2009-ben, és harmadszor pedig a 2012-ben történt elesése után. Orvosi jelentése szerint a lábában mélyvénás trombózisa is volt.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×