Infostart.hu
eur:
380.89
usd:
321.82
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Megkezdődik az elnökválasztás Észtországban

Megtartják az elnökválasztás első fordulóját hétfőn az észt parlamentben.

Toomas Hendrik Ilves jelenlegi államfő székéért négy komoly jelölt verseng. Siim Kallas volt EU-biztos Taavi Röivas kormányfő pártjának, a Reformpártnak a támogatásával indul. A két másik kormánypárt azonban szintén indít jelölteket: a konzervatív nemzeti IRL Allar Jöks jogászt, a szociáldemokraták pedig Eiki Nestor házelnököt. Az ellenzéki baloldali Centrumpártot Mailis Reps volt oktatási miniszter képviseli.

Az államfő megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatására van szükség a 101 tagú parlamentben, politikai megfigyelők azonban igen valószínűtlennek tartják, hogy a választás hétfői, első fordulójában bármelyik jelölt is megszerezné a megfelelő számú szavazatot. Így minden bizonnyal sor kerül augusztus 30-án egy második és esetleg egy harmadik fordulóra is.

A bonyolult választási eljárás sajátossága az is, hogy a jelöltekhez később újabbak is csatlakozhatnak.

Az észt elnök szerepe elsősorban ceremoniális. A 62 éves, gyakran csokornyakkendőt viselő és az észt mellett angolul, németül és spanyolul is folyékonyan beszélő Ilves 2006 óta tölti be a tisztséget. Októberben jár le második mandátuma, így nem szállhat újra versenybe az államfői címért.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×