Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.73
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Washington harci gépeket küldött Szíriába

Harci repülőgépet küldött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű koalíció azoknak a szárazföldi egységeknek a megvédésére, amelyek Szíria északi részén támogatják a kurd fegyvereseket - tudatta pénteken az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

A kurdok állásait két napja bombázzák a szíriai kormányhadsereg harci repülői.

"Világossá tettük, hogy az amerikai repülőgépek meg fogják védeni a szárazföldi alakulatokat, ha veszélybe kerülnek" - húzta alá Jeff Davis, a Pentagon szóvivője. Hozzátette azonban, hogy az amerikai gépek nem a szíriai kormánygépek elfogására érkeztek Haszaka térségébe, nem kerültek velük összeütközésbe, akkor értek oda, amikor a szíriai repülők már távozóban voltak.

A szárazföldi különleges egységek emberei közül senki nem sérült meg a szíriai harci gépek légicsapásaiban. A Pentagon tájékoztatása szerint a Szíriai Demokratikus Erők nevű milícia tagjait képzik ki és látják el tanácsokkal. Davis elmondása szerint nem messze tőlük csapódtak be a szíriai rezsim bombái.

A kurd fegyveresek kiterjedt területek felett gyakorolnak ellenőrzést Szíria északkeleti részén. Haszaka nagy részét a kurdok irányítják, azonban - a török határ menti el-Kámislihez hasonlóan - a város többi része a kormányerők kezén van. Ez gyakran okoz feszültséget a két csoport között, különösen annak fényében, hogy a szíriai kurdok március közepén bejelentették: a polgárháború 2011-es kezdete óta Észak-Szíriában alakult autonóm térségeik föderációba tömörülnek.

Haszakából kurd tájékoztatás szerint civilek ezreit menekítették ki a rezsim légicsapásai elől.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×