Infostart.hu
eur:
381.71
usd:
321.81
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Erdogan átveszi az ellenőrzést

A török elnök átszervezi a hírszerzés és a vezérkar ellenőrzését úgy, hogy közvetlenül az államfőnek tartozzanak felelősséggel.

Recep Tayyip Erdogan közölte: azt akarja, hogy a nemzeti titkosszolgálat és a vezérkar főnöke közvetlenül az államfőnek jelentsen a miniszterelnök helyett. Ehhez alkotmánymódosításra lesz szükség, ami csak ellenzéki támogatással fog menni. Két párt már jelezte, hogy kész együttműködni Erdogannal az alkotmány átalakításában.

A változtatás beleillik az elnök terveibe, hogy egy alkotmányreformmal erős elnöki végrehajtó hatalmat építsen ki magának.

Az átszervezést azzal indokolta, hogy szorosabb ellenőrzés alá kell helyezni a fegyveres erőket, amelyek egy rész puccsot kísérelt meg ellene. A katonai akadémiákat is be fogják zárni, helyettük egy nemzetvédelmi egyetemet alapítanak - mondta.

A katonaság soraiból rengeteg embert szereltek le, köztük a tábornoki és tengernagyi kar mintegy 40 százalékát, és egy részüket le is tartóztatták. A puccs miatt több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe. Erdogan szerint közülük 10 137 embert hivatalosan megvádoltak és letartóztattak. A megtorlás elbocsájtás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában már 60 ezer emberre terjed ki.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×