Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Osztrák külügyminiszter: A britek döntése földrengésszerű

Amennyiben az egyik legnagyobb uniós tagállam kilép az Európai Unióból (EU), "kő kövön nem maradhat", a britek döntése földrengésszerű - adott hangot megdöbbenésének és meglepettségének Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az osztrák közszolgálati Ö1 rádióban pénteken.

Ugyanakkor kijelentette: az unió túlélheti mindezt. Sok változtatásra van szükség, mindezt pedig gyorsan és átfogó jelleggel kell véghezvinni - mondta a miniszter, és hangsúlyozta, hogy az EU megreformálásán "hideg fejjel" kell dolgozni.

Meglátása szerint sokan úgy vélik, hogy az unió a nagy és döntő témákban, mint a migráció és a menekülthullám, nem tud cselekedni. Kurz szerint meg kell oldani az unió a központi problémáját, a bevándorlás kérdését, és párbeszédet kell folytatni az intézményi feladatokról is.

Kurz arra is kitért, hogy amennyiben minden úgy folytatódik, mint eddig, nem zárható ki, hogy a brit népszavazás eredménye dominóhatást indíthat el. Az unió megváltoztatásán kell dolgozni, hogy hasonló szavazás ne ismétlődhessen meg egy másik tagországban - ismételte meg a tárcavezető.

Címlapról ajánljuk

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×