Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Akcióba lendült a dél-koreai haditengerészet

Akcióba lendült a dél-koreai haditengerészet az Észak-Koreával vitatott tengeri határövezetben, mert a térségben hosszú ideje halásznak a kínaiak az értékes kék rákokra - számolt be a helyi média pénteken.

Szöul szerint a kínai halászhajók tiltott területen végzett tevékenysége miatt jelentősen megfogyatkozott a dél-koreaiak kék rák fogása. A katonai hajók bevetését jóváhagyta az ENSZ azon parancsnoksága, amely azt a régiót felügyeli, ahol mindenki számára tiltott a halászat.

Dél-Korea négy fegyveres hajója az eddigi jelentések szerint pénteken a Kanghva-sziget közeléből körülbelül tíz kínai halászhajót üldözött el.

A dél-koreai rákfogás idén a tavalyi év azonos időszakáéhoz képest kevesebb mint a felére esett vissza, amit a szakemberek a kínaiak intenzív illegális halászatával magyaráznak. A szaktárca kimutatása szerint áprilisban 575 tonna rákot halásztak, 69 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az első 4 hónapra vetítve 68,5 százalékos a csökkenés.

A dél-koreai parti őrség azt közölte, hogy a Sárga-tenger nyugati térségben csak csütörtökön több mint 300 kínai hajó halászott. Június első 8 napján napi átlagban 163 kínai hajót azonosítottak.

A dél-koreai tengeri rendészet ugyan rendszeresen üldözőbe veszi a tilosban járókat, de - elmondásuk szerint - nem győzik a munkát. A helyzet veszélyességét jelzi, hogy a menekülők gyakran észak-koreai területre vezetik hajóikat.

A hatóságok lépését közvetlenül az váltotta ki, hogy a múlt vasárnap dél-koreai halászok elfogtak két kínai hajót, majd átadták őket a parti őrségnek, két nappal később pedig a parti őrség intézkedett két másik kínai hajó legénységével szemben. Ezt követően politikai pártok sürgették a hatékony fellépést. Szöul gyakorlati lépéseket követelve több alkalommal is tiltakozott diplomáciai úton Kínánál.

Peking rendszerint mérsékelten tiltakozik a törvénytelen tevékenységen kapott halászok elfogása ellen, miközben méltányos elbánást, az érintettek jogainak biztosítását követeli. Diplomáciai szóváltásra általában akkor szokott sor kerülni, ha a halászokkal szemben túlzott erőt alkalmaznak, vagy elfogásuk során megsérülnek. A múltban több rendészeti akció is kínai halászok halálával végződött.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×