Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Vezető politikusokat tartóztathatnak le Brazíliában

Michel Temer ügyvezető elnök szövetségeseinek számító, vezető brazil politikusok letartóztatását kezdeményezte a latin-amerikai ország főügyésze, azzal vádolva őket, hogy akadályozzák a Petrobras olajipari vállalat kiterjedt korrupciós botrányának vizsgálatát - jelentette kedden az egyik vezető brazil tévécsatorna.

A TV Globo közlése szerint Rodrigo Janot főügyész név szerint José Sarney volt államfő, Romero Juca volt tervezésügyi miniszter, jelenleg szenátor, Eduardo Cunha képviselőházi elnök és Renan Calheiros szenátusi elnök őrizetbe vételét akarja elérni. Mind a négyen az államfői posztot ideiglenesen betöltő Temer centrista Brazil Demokratikus Mozgalom Pártjához (PMDB) tartoznak, és május elején kulcsszerepet játszottak Dilma Rousseff elnöknek a hivatalából való felfüggesztésében.

A főügyész kezdeményezéséről a szövetségi legfelsőbb bíróság vezetője, Teori Zavascki dönt majd, mivel választott tisztviselők ügyében csak ez a testület járhat el. A TV Globo jelentését egyikük hivatala sem volt hajlandó kommentálni.

Az ügy egy, a TV Globo által május végén közzétett hangfelvételen alapul. Az említett személyek a felvételen állítólag arról tanácskoznak, milyen törvénnyel lehetne korlátozni a Petrobras-botrány folyamatban lévő vizsgálatát, amely már számos politikus társuk letartóztatásához vezetett a brazil politikai spektrum minden oldaláról.

Calheiros szenátusi elnök első reagálásában aránytalannak és sértőnek nevezte az ő és társai letartóztatására vonatkozó főügyészi kezdeményezést. A törvényhozás felsőházának keddi ülésén azt hangoztatta, hogy a szenátust, amely épp a megoldást kínálja, "nem fogják belerángatni ebbe a válságba".

José Sarney volt államfő nyilatkozatban adott hangot felháborodásának. A 86 éves veterán politikust, korára tekintettel házi őrizetbe helyeznék, elektronikus felügyelettel, ha Zavascki főbíró úgy döntene, hogy az ellenük felhozott vádak megalapozottak.

Az idei nyári olimpiának otthont adó Brazíliában hónapok óta súlyos belpolitikai válság dúl a Petrobras állami olajvállalat körül kirobbant, kiterjedt korrupciós botrány miatt. Május közepén ráadásul 180 napra felfüggesztették hivatalából az országot 2011 óta irányító Dilma Rousseff elnököt, akit azzal vádolnak, hogy újraválasztása érdekében kozmetikázta az államháztartási mérleget, és vesztegetésekből finanszírozták 2010-es és 2014-es elnökválasztási kampányait. Az államfői teendőket ideiglenesen Temer vette át.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×