Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
322
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Washington további katonákat és harci helikoptereket küldhet Irakba

Washington további katonákat és harci helikoptereket küldhet Irakba. Értesülések szerint a többi között erről kezdett tárgyalásokat hétfőn Bagdadban Ashton Carter amerikai védelmi miniszter.

A miniszter látogatását nem jelezték előre. Carter egy sor találkozón vesz részt: tárgyal Haider al-Abadi iraki miniszterelnökkel és Khaled al-Obaidi védelmi miniszterrel.

Több amerikai lap a védelmi tárca meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt közölte: Washington várhatóan további katonákat és Apache típusú harci helikoptereket küld majd Irakba. Ezek az információk egybevágnak Joseph Dunford minapi nyilatkozatával. Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője ugyanis márciusban azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok várhatóan megnöveli Irakban állomásozó katonái létszámát. Elemzők szerint a csapatnövelés célja, hogy segítse az iraki kormányerőket az észak-iraki Moszul felszabadításában. Moszult az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tartja befolyása alatt. Carter látogatására éppen Moszul - a valahai Ninive - elleni offenzívára készülődés heteiben kerül sor. A város visszafoglalását mind az irakiak, mind az amerikaiak kulcsfontosságúnak tartják.

Az Egyesült Államok, amely az Iszlám Állam dzsihadistái elleni nemzetközi erők koalícióját vezeti, jelenleg hivatalosan 3870 katonát állomásoztat Irakban. Ezek a katonák azonban közvetlenül nem vesznek részt a harcokban, hanem tanácsadók és az irakiak kiképzését irányítják.

Ashton Carter Bagdadból Abu Dhabiba, majd szerdán Szaúd-Arábiába utazik. Obama elnök szintén szerdán érkezik a szaúdi királyságba. Obama és Carter mindkét helyen várhatóan felveti majd, hogy mind az Öböl-menti államok, mind Szaúd-Arábia járuljon hozzá anyagilag Irak újjáépítéséhez.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×