Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Újabb madárinfluenza-megbetegedés Kínában

Kritikus állapotban van a H7N9-es madárinfluenza legújabb áldozata Kínában, miközben kutatók a betegséggel kapcsolatos lehetséges új veszélyekre figyelmeztetnek.

A China Daily napilap hétfői kiadása szerint kritikus állapotban van az a 61 éves, az észak-kínai Hopej tartományból származó nő, aki múlt héten került be a vírussal az egyik fővárosi kórház intenzív osztályára. A madárinfluenza Kínában március elején jelentkező H7N9-es törzsének jelenlétét szombaton erősítették meg az asszony betegségével kapcsolatosan, állapota a kezelés ellenére sem mutat javulást.

Kínai sajtóértesülések szerint: a nő egy élő állatokkal is kereskedő piacon dolgozott, mely - számos korábbi esethez hasonlóan - a betegség forrásaként szolgálhat, hiszen az ottani szárnyasokban a hétvégén megerősítették a madárinfluenza H7N9-es törzsét. A hatóságok a nő családtagjainak állapotát is megvizsgálták, a vírus jelenlétét egyikükben sem mutatták ki. Az eset csaknem három hete az első jelentett H7N9-es megbetegedés az országban, s az első Hopej tartományban. A hatóságok korábban összesen 132 fertőzöttet jelentettek, közülük 43 esetben végződött halállal a megbetegedés.

Az elmúlt héten magával a vírussal kapcsolatban is új információk láttak napvilágot. Kínai kutatók egy csoportja azt bizonyította: az influenza útját gyakran "modellező" görények között a vírus légúti cseppek által is terjed. A vizsgálati eredmények fokozhatják azokat az aggodalmakat, hogy a vírus akár emberről emberre is terjedhet.

A H7N9-es vírus továbbra is megtalálható állatokban, és fejlődése sem ért véget, a kór felszámolása hosszú távú kihívás lesz - idézte a hétvégén a Hszinhua hírügynökség Csen Hua-lant, a kínai mezőgazdaság-tudományi akadémia professzorát, a tanulmányt készítő csoport vezető kutatóját. A Global Times című napilap ugyanakkor hétfőn Csong Nan-sant, a légúti megbetegedések Kína-szerte elismert szakértőjét idézi, aki szerint el kell kerülni az alaptalan aggodalmat a betegséggel kapcsolatban, az új eset felbukkanása ellenére is.

A hopeji eset csak egy egyedi megbetegedés, annak kapcsán nem lehet a madárinfluenza kitöréséről beszélni. A betegség lehetséges emberek közötti terjedését illetően Csong úgy fogalmaz: Csen és kutatótársai laboratóriumi környezetben kísérleteztek, jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a vírus valóban terjedne emberről emberre.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×