Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.54
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Egyesült három ellenzéki párt Ukrajnában

Pártkongresszuson egyesült szombaton Kijevben három ellenzéki párt: a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt támogató Haza pártba beleolvadt az Arszenyij Jacenyuk vezette Változások Frontja (Front Zmin) és a Reformok és Rend nevű párt.

A rendezvényt az ukrán főváros egyik központi terén tartották a szabad ég alatt. A küldöttek egyhangúlag megszavazták a pártok egyesülését, s újraválasztották a Haza párt elnökének Timosenkót, első helyettesének pedig Olekszandr Turcsinovot.

Arszenyij Jacenyuk új tisztséget kapott: a párt politikai tanácsának elnöke lett.

A kongresszus úgy határozott, hogy Julija Timosenko lesz a párt államfőjelöltje a 2015-ben esedékes elnökválasztásokon.

Timosenko üzenetében - amelyet lánya olvasott fel az egybegyűlteknek - leszögezte, hogy az egyesüléssel újjáalakult Haza párt célja győzelmet aratni Viktor Janukovics államfő "tekintélyelvű klánja" fölött.

A bebörtönzött volt kormányfő kiemelte, hogy Jacenyukkal már több mint egy éve "egy csapatban" vannak, már rég nem politikai riválisok, és elégedett azzal a munkával, amelyet véghezvitt ez idő alatt.

A pártkongresszust üzenetben köszöntötte Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. "Sajnálatos módon a jelenlegi kormány és Janukovics elnök még nem győzött meg bennünket arról, hogy valóban az európai értékek követői lennének" - jelentette ki. Hozzátette, hogy példa erre egyebek között a politikai okokból tett bebörtönzések, és általában a politikai üldöztetés. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Ukrajna teljesíti az EU követelményeit az őszi vilniusi EU-csúcsértekezletig, és nem vész el az esély a tárulási megállapodás aláírására az unióval.

Az egyesüléshez gratulált a Haza párt két parlamenti szövetségese, a Vitalij Klicsko vezette UDAR (Ütés) és a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt is.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×