Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
315.65
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A sajtószabadság új ellenségei

Több új név tűnt fel a sajtószabadság ellenségeinek listáján, amelyet a sajtószabadság napja alkalmából frissített a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.

A pénteken Berlinben kiadott listán 39 szervezet, személy, mozgalom neve szerepel, ami kettővel kevesebb az egy évvel korábbinál, de nem jelent lényeges javulást. Számos országban már több oldalról törnek a sajtó szabadságára. Szíriában például Bassár el-Aszad elnök és rendszere mellett az egyik legerősebb lázadócsoport, az an-Nuszra Front is a sajtószabadság esküdt ellensége - áll az RFS jelentésében, amely szerint a több mint két éve tartó szíriai polgárháborúban legkevesebb 82 újságíró halt meg munka közben.

Az an-Nuszra Front mellett új szereplő az egyiptomi kormánypárt, a Muzulmán Testvériség, amelynek nyomására az állami média valamennyi vezetőjét menesztették és az iszlamista irányzat híveit nevezték ki a helyükre, a Mohamed Murszi elnök által nagy felháborodást keltő módon kinevezett új főügyész, Talaat Abdalla pedig azzal fenyegeti a rendszerkritikus újságírókat, hogy perbe fogja őket az államfő megsértése, vagy az iszlám vallás meggyalázása vádjával.

Az új szereplők között van Hszi Csin-ping, az új kínai elnök is, a komoly földgáz-, réz- és aranylelőhelyként számon tartott pakisztáni Beludzsisztán régió felszabadításáért harcoló fegyveres csoportok és a Maldív-szigeteken aktív szélsőséges iszlamista mozgalmak.

Lekerült viszont az RSF listájáról az ETA baszk szakadár fegyveres csoport, amely tavaly év végén bejelentette, hogy kész tárgyalni a spanyol és a francia kormánnyal a fegyverletételről és önnön feloszlatásáról. Nem számít már a sajtószabadság ellenségének Thein Szein mianmari elnök sem, akinek reformpolitikája eredményeként évtizedek óta először magánkézben lévő lapok is megjelenhetnek az ázsiai országban.

A lista legnagyobb része évek óta változatlan. A mexikói drogkartellek, az olasz maffiacsoportok, az afganisztáni tálibokat vezető Omar molla, vagy éppen Aljakszandr Lukasenka fehérorosz és Ilham Alijev azeri államfő szinte örökös tagnak számít az 1985-ben Franciaországban alapított RSF rendszeresen összeállított listáján. Újdonság viszont a kiadvány formája, az újságíró jogvédő szervezet az idén nem tárgyilagos leírásokkal, összefoglalókkal mutatja be a sajtószabadság ellenségeinek tevékenységét, hanem egy-egy ironikus portréval vagy fiktív vádirattal.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×