Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Több mint hetvenen meghaltak Egyiptomban egy focimeccs után

Legalább hetvenhárom ember életét vesztette egy labdarúgó mérkőzést követően a szurkolók között kitört tömegverekedésben szerdán az egyiptomi Port Szaíd kikötővárosban - közölték kórházi források.

Az arab ország egészségügyi minisztériuma előzőleg negyven halálos áldozatról számolt be.

Évtizedek óta ez a legsúlyosabb sporttal kapcsolatos incidens Egyiptomban.

Az összetűzés azután tört ki, hogy a mérkőzés lefújását - a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető al-Ahlival szembeni ritka, 3-1-es győzelmét - követően a helyi klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit és több játékost megsebesítettek.

A helyi hullaház egyik, neve elhallgatását kérő orvosa elmondta, hogy a halálos áldozatok között van a biztonsági erők több tagja is.

A tömegverekedés kitörése után nem sokkal, az áldozatokkal való együttérzés jegyében lefújták a kairói stadionban az al-Iszmailíja és a Zamalek csapatok között zajló labdarúgó mérkőzést. Az egyiptomi állami televízió felvételeinek tanúsága szerint a stadion egy részében tűz ütött ki. A stadion hangosbemondója szerint a Zamalek néhány dühös szurkolója a mérkőzés félbeszakítása miatti tiltakozásul felgyújtotta a létesítmény egy részét.

Az egyiptomi parlament szerda este úgy döntött, hogy másnap a futballerőszakról rendkívüli ülést tart.

Címlapról ajánljuk
Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Magyarországon a szinkron mint szakma nincs még akkora veszélyben, hogy a mesterséges intelligencia elvegye a színészek munkáját, ami annak is köszönhető, hogy a stúdiók érdeke is a művészek védelme – mondta el az InfoRádióban a Szinkron Alapszervezet alelnöke. Makranczi Zalán azonban hangsúlyozta: szigorúbb szabályokra lenne szükség, hogy ez a jövőben se következhessen be.

Lando Norris nyerte a a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×