Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Az EU olajembargót vezet be Irán ellen

Az Európai Unió fokozatos olajembargót vezet be Irán ellen, hogy ne tudja finanszírozni nukleáris programját - közölte hétfőn egy diplomata.

Az embargóról az elvi, politikai döntés a 27-ek reggel tartott nagyköveti szintű előkészítő ülésén született meg, a javaslatot délelőtt a miniszterek elé terjesztették hivatalos elfogadásra.

Az intézkedés értelmében név nélkül nyilatkozó forrás szerint azonnali tilalmat mondanak ki iráni nyersolajimportról szóló új szerződések megkötésére, az érvényben levő szerződéseket azonban csak egy bő öt hónapos, július 1-jéig tartó átmeneti időszak beiktatásával mondják fel, addig tehát e szerződések alapján történhetnek kölcsönös teljesítések.

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×