Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Óriási tömegkarambol egy angliai autópályán - megrázó videó

Harmincnégy gépjármű, közöttük több teherautó rohant egymásba pénteken egy délnyugat-angliai autópályán; a balesetben nem végleges adat szerint heten meghaltak és 51 ember megsérült - közölte a rendőrség.

A rendőrség délután azt közölte, hogy legkevesebb hét ember halt meg a balesetben, de attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma emelkedik, mert még vannak emberek a roncsok között.

A BBC honlapján egy amatőr videó látható a horror balesetről, a Daily Mail pedig fotókat közölt.


A baleset az M5 jelű autópályán történt Taunton közelében, az észak felé tartó oldalon.

Az érintett útszakaszt mindkét irányban lezárták.

A baleset oka egyelőre nem ismert. Mintegy ötven tűzoltó próbálta meg kiszabadítani a roncsokban rekedt embereket.

A rendőrség és a mentők érkezésekor számos kocsi lángokban állt és szénné égett. Az egyik mentős szerint legalább két benzint szállító tartálykocsi volt a szerencsétlenül járt járművek között, ez okozta a tüzet, amelyet több órás küzdelem árán sikerült csak eloltani. Egyesek "gigantikus tűzgolyóról" beszéltek.

Edmung King, a brit Autós Szövetség elnöke szerint húsz év óta ez volt a legsúlyosabb baleset Nagy-Britanniában. 1991-ben 51 gépkocsi szaladt egymásba és tízen haltak meg.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×