Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
318.69
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Kadhafi szülővárosa ellen készülnek a lázadók

Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, Szirt ellen vonultak a kormányellenes lázadók hétfőn. A líbiai vezető holléte továbbra sem ismert, elképzelhető, hogy továbbra is a fővárosban, Tripoliban rejtőzködik, amely a múlt héten került a lázadók kezére. Az biztos, hogy felesége és három gyereke Algériában van.

A NATO harci gépei vasárnap immár harmadszor mértek légicsapásokat a Földközi-tenger partján, Tripolitól 450 kilométerre keletre fekvő Szirtre. A szárazföldön pedig a keleti Bengázi és a nyugati Miszráta felől érkező lázadó erők satuba fogták Kadhafi utolsó bástyáját, amelyet a líbiai vezető 1969-es hatalomra jutása után álmos halászfaluból százezres nagyvárossá, hatalmi központtá fejlesztett. Kadhafinak továbbra is vannak támogatói Szirtben, így akár oda vonult vissza, akár nem, a város elfoglalása stratégiai szempontból és jelképereje miatt is fontos fegyvertény lenne a lázadóknak győzelmük megszilárdításához.

A lázadók egyik szóvivője mindazonáltal közölte, hogy szándékosan lassan haladnak előre; szeretnének időt adni a tárgyalásoknak, a Szirtben élőknek arra, hogy meggyőzzék a helyi Kadhafi-híveket a város feladásának szükségességéről.

A líbiai felkelők tízezer foglyot szabadítottak ki a Kadhafi-rezsim börtöneiből azóta, hogy a múlt héten behatoltak az ország fővárosába - közölte a lázadók szóvivője. Ahmed Bani hozzátette, hogy mintegy 50 ezer bebörtönzöttről még semmit sem tudnak.

Moammer Kadhafi kormánya több ezer ember bebörtönzésével próbálta letörni az országban február közepén kirobbant lázadást. Időközben sokan kiszabadultak, de bizonyítékok vannak arra, hogy a rezsimhez hű erők rabok tucatjait végezték ki, amikor a felkelők benyomultak Tripoliba.

Újra működik a kórházak többsége Líbia fővárosában, kivéve az Abu Slim nevűt, ahol több száz holttestet találtak nemrég. Elsősorban fegyverek okozta sérülések miatt mennek az emberek, köztük sok gyerek az egészségügyi intézményekbe.

Az MTI hírcentrum tudósítói hétfőn felkeresték a fővárosban lévő központi kórházat, ahol egy orvos elmondta, hogy a helyzet egyre javul, bár még mindig nagyon nehézkes a betegek ellátása.

Az emirátusokból érkezett orvos szerint elsősorban szakképzett ápolókra van szükség, mert a rengeteg önkéntes nem képes teljesen pótolni hiányukat. Tájékoztatása szerint elsősorban lőtt sérülésekkel érkeznek az emberek a kórházba és ezen belül is nagy a fejlövés és a mellkasi sérülés miatt beszállítottak aránya; ez jelzi, hogy még mindig vannak mesterlövészek a városban.

A sérülésekből a kórházi alkalmazottak szerint arra lehet következtetni, hogy a diktátorhoz hű mesterlövészek válogatás nélkül tüzeltek mindenkire, akit megláttak. Az intenzív osztályon a tudósítók találkoztak három külföldi - egy brazil, egy kanadai és egy luxemburgi - orvossal, akiket az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet küldött Líbiába. A brazil orvosnő elmondta, hogy leginkább nővérekre lenne szükség, mert a rengeteg önkéntes, akik segítik a munkájukat, nem tudják pótolni a szakképzett ápolók hiányát.

Újra szolgálatba állt néhány, a felkelők elől korábban elmenekült rendőr a líbiai fővárosban; televíziós hirdetéssel próbálják visszatérésre bírni a rendőröket Tripoliban.

Az MTI hírcentrum tudósítóinak hétfőn az egyik Tripoliban lévő rendőrőrsön egy önkéntes azt mondta, hogy nincs mitől félniük azoknak a rendőröknek, akik nem tettek semmi rosszat a Kadhafi-rendszerben. Mohammed Fathi szerint már munkába is állt néhány rendőr, akik hamarosan új uniformist kapnak. Az önkéntes elmondta: a közlekedési rendőrök nagy számban tértek vissza, hiszen nekik nem is volt félnivalójuk a felkelőktől; néhány ellenőrzőpontnál a felkelők mellett már ők is ott posztoltak.

Működik a francia nagykövetség

A Hírcentrum csapata hétfőn a várost járva azt látta, hogy dolgoznak a tűzoltók is: egy kigyulladt magas házat oltottak éppen.

Tripoliban azonban még mindig vízhiány van, a szeméthalmok pedig egyre nőnek a főutak mentén. Ezeket, ha már óriásira duzzadtak, egyszerűen meggyújtják. A vízhiány egyre nagyobb gondot jelent, már a boltokban is csak elvétve lehet palackozott vízhez jutni.

Újra megkezdte működését a francia nagykövetség Tripoliban - közölte a francia külügyminisztérium.

A hat hónap után újra megnyitott diplomáciai képviselet helyettes vezetője az a francia diplomata, aki Párizs képviselője volt az északkeleti országrészben, Bengáziban, a felkelők fellegvárában. Hamarosan csatlakozik a nagykövetség diplomatáihoz az Átmeneti Nemzeti Tanács - a líbiai felkelők "kormánya" - mellé delegált francia különleges megbízott is.

A brit külügyminisztérium is közölte: egy többek között diplomatákból álló csapat már Tripoliban van, hogy előkészítse a brit nagykövetség újranyitását. Ennek időpontja "a politikai feltételek és a biztonsági helyzet alakulásától függ" a tájékoztatás szerint.

Közben egy újabb hajó futott ki Tripoliból Bengázi felé 850 külföldivel - köztük nőkkel és gyerekekkel - a fedélzetén - közölte az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete. A hajó - amelynek utasai egyiptomi, Fülöp-szigeteki, libanoni, marokkói, mauritániai, algériai, jordániai, iraki és ukrán vendégmunkások - vasárnap indult Tripoliból. A vendégmunkások a víz-, élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiány miatt menekülnek a líbiai fővárosból.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×