Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Egy bíróság vizsgálatot rendelt el Christine Lagarde ügyében

Vizsgálatot rendelt el a francia köztársasági bíróság (CJR) csütörtökön, hogy tisztázza Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi főigazgatója szerepét egy üzletembernek, Bernard Tapie-nak 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.

Az ügyészség szerint Lagarde - még pénzügyminiszterként - az állam megkárosításával részesítette előnyben a francia üzletembert.

A CJR az egyetlen intézmény, amely olyan személyek ellen eljárhat, akiket miniszteri hivatali idejükben elkövetett vétséggel vádolnak.

Hamisításban való bűnrészesség és sikkasztás gyanújának ügyében folyik a vizsgálat - jelentette be csütörtökön a bíróság ügyésze.

Lagarde pénzügyminiszter volt, amikor, 2008-ban, Bernard Tapie több évi vita után magánbíróságon megegyezett az akkor még állami tulajdonú Crédit Lyonnais bankkal, amelynek 1993-1994-ben az Adidas sportszergyártó céget eladta. A miniszter azonban 2007-ben saját hatáskörben úgy döntött: nem hagyományos jogi úton, hanem a felek közti - úgynevezett magánbíróságon történő - megegyezéssel kell mielőbb lezárni az ügyet. Ennek értelmében az állam végül 2008-ban 285 millió euró kártérítést és mintegy százmillió euró kamatot fizetett Tapie-nak.

A Lagarde elleni eljárás "nem összeegyeztetetlen jelenlegi IMF-főigazgatói tisztségével"" - mondta ügyvédje nyomban a hivatalos bejelentés után.

Lagarde, aki a nemi erőszakkal megvádolt Dominique Strauss-Kahn utódaként került június 28-án a nemzetközi pénzintézet élére, tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt követett volna el, amikor jóváhagyta a kártérítés kifizetését Tapie részére.

Az ügyvéd szerint Lagarde időben tájékoztatta az ügyről az IMF igazgatótanácsát, hogy a tények teljes ismeretében hozza meg a kinevezéséről szóló döntést.

Az DSK-botrány után az új IMF-vezető szerződésében szerepel, hogy elvárják tőle "az etikai magaviselet legmagasabb szintű normáinak teljesítését" és "még a látszatát is kerülnie kell a nem megfelelő magatartásnak".

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Amikor a közel-keleti nukleáris programok kerülnek szóba, akkor szinte mindenki automatikusan az iráni urándúsításra gondol. A térség történelmét áttekintve, és a jelenleg létező terveket alapul véve ennél sokkal színesebb a történet, egy sor ország foglalkozott már a nukleáris beruházás kérdésével. Ezek között többen nyilvánvalóan fegyverkezési célokból vetették fel a témát, míg mások inkább az békés, energiatermelési szándékot részesítették előnyben.  Újabban viszont felmerült egy új hatalom belépése az atomhatalmak körébe, ami alaposan átírhatja a teljes térség erőviszonyait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×