Hans-Peter Ullmann a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak nyilatkozva elmondta: a pénzügyi tárca fontos kérdésekben jóval nagyobb befolyással bírt, mint a külügyi. 1933 és 1945 között aktív részese volt a zsidók anyagi megsemmisítésének és a megszállt országok kirablásának. A háború után viszont tisztviselői a nemzet apolitikus és semleges főkönyvelőinek állították be magukat.

A vasárnap megjelenő lapnak nyilatkozva Ullmann, a kölni egyetem gazdaságtörténész professzora rámutatott: a pénzügyi tárca finanszírozta a fegyverkezést, a háborút; 12 éven át stabilizálta a hitleri rezsimet, amelynek egyik támasza volt. A berlini Wilhelmplatzon székelő tárca tevékenysége több pilléren nyugodott: adók, hitelek, rablás és kifosztás.

A hadigazdálkodást szolgáló jelentős többletbevételekhez juttatták a náci államot a zsidók ellen folytatott pénzügyi rablóhadjáratok. Még a haláltáborokba irányuló deportálás előtt bekövetkezett a németországi zsidók "vagyoni halála" - emlékeztetett Ullmann.

1933-ban a német zsidóság összvagyona mintegy 16 milliárd birodalmi márkára rúgott. Hitler hatalomra jutása után az idejében emigráló családok ennek a negyedét tudták magukkal vinni külföldre. A fennmaradó hányadért ádáz vetélkedés kezdődött magánszemélyek, vállalatok, egyesületek, párt- és birodalmi hatóságok között. Az "árjásítás" főszereplői közé tartozott a pénzügyi tárca és a neki alárendelt hatóságok. A zsidók üldözése során ezek a cinizmustól sem rettentek vissza. A kivándorló zsidókra "tőkemenekítési adót" vetettek ki, holott éppen a náci állam volt az, amely minden eszközzel ki akarta űzni a zsidókat Németországból.

"A pénzügyminisztérium a náci politika minden lényeges vonatkozásában aktív befolyásoló szerepet játszott" - mutatott rá Ullmann. 1945 után azonban a tárca munkatársai igyekeztek jelentéktelen színben feltüntetni részvételüket a hitleri gépezet működésében. Ludwig Schwerin von Krosigk, aki 1933-45 között irányított a minisztériumot, például "a nemzet főkönyvelőjének" tartotta magát, aki apolitikusan, a rezsimhez lojálisan, de egyben semlegesen szolgálta a "Harmadik Birodalmat".

Az úgynevezett Wilhelmstrasse-perben - amelynek fő vádlottai a náci külügyminisztérium tisztviselői voltak - a volt pénzügyminisztert tíz év börtönre ítélték, ám amnesztia révén már 1951-ben kiszabadult. Ezután íróként és publicistaként tevékenykedett. Az 1936-ban kiadott Nemzetiszocialista pénzügyi politika című alapmű szerzője később a tudományos szocializmus szülőatyjának családi életét kutatta. Erről tanúskodik 1975-ben megjelent könyve: "Jenny Marx. Liebe und Leid im Schatten von Karl Marx" (Jenny Marx. Szerelem és szenvedés Karl Marx árnyékában).

A bizottság, amelyet Peer Steinbrück, a berlini nagykoalíció (CDU/CSU-SPD) szociáldemokrata pénzügyminisztere bízott meg 2009 nyarán a tárca múltjának átvilágításával, hétfőn hozza nyilvánosságra kutatásainak eddigi eredményeit.