Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A körülmetélés betiltását kezdeményezi egy orvosi egyesület

Betiltatná Hollandiában a fiatal fiúkon elvégzett körülmetélését a Holland Királyi Orvosi Egyesület (KNMG), mivel véleményük szerint az eljárás orvosilag nem indokolt, ráadásul a gyerekek jogait is sérti.

A 161 éves múltra visszatekintő szervezet - amelynek több mint 46 ezer tagja van - "az emberi test egysége elleni erőszaknak" nevezte a körülmetélést.

Az egyesület az orvosok és a vallási csoportok közötti párbeszédet szorgalmaz az ügyben, ugyanis Hollandiában a legtöbb nem-gyógyászati okra visszavezethető körülmetélést vallási okok miatt végzik.

Azok az Amszterdamban élő szülők például, akik gyermekük körülmetéltetése mellett döntenek, gyakran a város többségében muszlimok lakta negyedében működő kis klinikát keresnek fel a műtét miatt.

"A KNMG megalapozott okokat lát arra, hogy törvényileg tiltsák az ilyen körülmetéléseket, ugyanakkor attól tart, hogy a rendelkezés miatt megnyílna az út az illegális orvosi beavatkozások előtt" - derült ki az egyesület jelentéséből.

A szervezet hivatalos weboldalán közzétett beszámolóban Arie Nieuwenhuijzen Kruseman elnök kifejtette, hogy az egyesület tagjainak 80 százaléka ért egyet a körülmetélés visszaszorításával.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2007-es jelentése szerint a világon élő férfiaknak összesen a 30 százaléka körülmetélt.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×