Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fico bentlakásos iskolába küldené a romákat

A szlovák miniszterelnök bentlakásos iskolákkal oldaná meg a romaproblémát. Az emberjogi aktivisták veszélyesnek tartják Robert Fico elképzeléseit.

A szlovák kormányfő azt követően nyilatkozott a roma kérdésről, hogy "ellenőrző napot" tartott Dusan Caplovic, kisebbségi és emberi jogi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalában. Mint mondta,nem lát más megoldást, mint bentlakásos iskolákat létesíteni a roma gyerekek számára. Szerinte ezt várják el a kormánytól az érintett települések polgármesterei is.

Szlovákiában a hivatalos népszámlálási adatok szerint csak néhány tízezer roma van. A valóságban számukat mintegy 450 ezerre becsülik. Jelentős részük a népszámláláskor hol szlováknak, hol magyarnak vallja magát. A legtöbb roma az ország keleti részén él, elképzelhetetlenül nyomorúságos körülmények között.

Az országban már több éve beszélnek arról, hogy bentlakásos iskolákat hoznak létre a roma gyerekek számára, de a vélemények nagyon megoszlanak, s eddig semmiféle gyakorlati lépés nem történt. Az Amnesty International és más jogvédő szervezetek élesen bírálják az elképzeléseket, s azt állítják: ezek a tervek nem járulnak hozzá a probléma megoldásához, mert a program csak a roma gyerekek kisebbik részét érintené. Szerintük tovább mélyülne a roma gyerekek elkülönülése az oktatási rendszerben, ami sértené emberi jogaikat

Fico nem titkolta: számol a bírálattal, s emiatt előzetes párbeszédet kíván folytatni az Európai Unióval. Figyelembe kívánja venni a probléma szakértőinek a véleményét is.
Dusan Caplovic újságíróknak elmondta: néhány önkormányzat már konkrét terveket is beterjesztett,.az érintett települések támogatják az elképzelést..A miniszterelnök-helyettes szerint a bentlakásos iskolák tervét a roma gyerekek szüleinek is jóvá kellene hagyniuk, tehát a program önkéntességi alapon valósulna meg.

Az intézmények a romák által legsűrűbben lakott régióban működnének. Az elképzelést azonban a romaszervezetek sem támogatják teljes mértékben, szerintük hatásosabb lenne a munkahelyteremtő és művelődési programok támogatása hazai és külföldi forrásokból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×