Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Budapest alig üti meg az uniós átlagot

Négy magyar régió is található az Európai Unió húsz legszegényebb térsége között - derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. A közösség leggazdagabb régiója belső London, a leginkább elmaradott pedig Észak-Bulgáriában van. Budapest csak alig üti meg az uniós átlagot.

Tizenháromszoros a különbség az Európai Unió legszegényebb és leggazdagabb régiója között az életszínvonalat, és a térség vásárlóerejét tekintve. Az Eurostat a 2007-es, egy főre eső bruttó nemzeti össztermékek alapján állította össze a régiók toplistáját, amit a felmérés szerint továbbra is Belső-London vezet.

Az egy főre eső uniós átlag 49100 euró, ezt tekinti a statisztikai hivatal 100 százaléknak. Ehhez mérten a City-ben 334 százalék volt a GDP.

A leggazdagabb térségek között van még a luxemburgi nagyhercegség 275 százalékkal, Brüsszel 221 százalékkal, Hamburg pedig 192 százalékkal. Meglepő, hogy a legtehetősebb régiók között van Prága 172 százalékkal. A cseh főváros még a francia Ile de France-t is megelőzi.

Az uniós átlag fölött van még kilenc német, öt-öt holland és brit, négy osztrák, három-három spanyol és olasz, két-két belga és finn, valamint egy-egy cseh, dán, ír, görög, francia, szlovák, svéd és luxemburgi térség. 103 százalékkal épphogy az uniós átlag fölött teljesített egyetlen magyarként Közép-Magyarország is.

A legszegényebb 20 régió között négy magyar is szerepel: Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl. Ezek az uniós átlag 39-43 százalékát érik csak el. A 20-ban vannak még lengyel, román és bolgár területek.

Az Európai Unió legszegényebb régiója az észak-bulgáriai Severozapaden, ahol a vásárlóerő-paritáson számolt GDP mindössze az uniós átlag 26 százaléka. Az elemzés készítői megjegyzik, hogy torzíthatja az adatokat az ingázók teljesítménye. Tehát gyakori, hogy egy régió a jó helyezését főként más régiókban élőknek köszönheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×