Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kizárták a VMSZ-ből Kasza Józsefet

Kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből (VMSZ) szerdán Kasza József tiszteletbeli elnököt és Bunyik Zoltán volt magas rangú vezetőt a párt fegyelmi bizottsága.

Mindkettőjük ellen a VMSZ elnöksége kezdeményezte az eljárást. Kaszáról a testület azt állította, hogy sajtónyilatkozataiban becsmérelte a VMSZ vezetését, elferdítette a tényeket, a VMSZ politizálása kapcsán csúsztatásokkal élt, ezáltal pedig a közvélemény előtt negatív színben tüntette fel a pártot és annak tisztségviselőit.

A Fegyelmi Bizottság szerdai ülésén megállapította, hogy Kasza József elkövette a terhére rótt fegyelmi vétségeket, ezért megvonta tőle a tiszteletbeli elnök címét és kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből.

Bunyik Zoltánról, a legfőbb irányító testület, a Tanács volt elnökéről a VMSZ elnöksége azt közölte, hogy különböző hírportálokon a VMSZ elnökségének és tisztségviselőinek döntéseit bírálta, a VMSZ politikai lépéseit becsmérelte, ami által folyamatosan szembekerült a párt testületeinek döntéseivel. A fegyelmi bizottság ezért Bunyik Zoltánt kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből.

A határozatok nem jogerősek, fellebbezni lehet, a kifogást a VMSZ Tanácsa bírálja el.

Megfigyelők szerint a két politikus már hosszabb ideje konfliktusban állt a párt jelenlegi vezetőivel, s az ellentét az után vált igazán élessé, hogy a VMSZ a múlt év végén az általa is támogatott szerb demokratikus koalíció költségvetése ellen szavazott a belgrádi parlamentben. Ezt a lépést Kasza József és Bunyik Zoltán egyaránt élesen elítélte, s véleményüknek mindketten határozottan hangot is adtak a nyilvánosság előtt.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×