Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lech Kaczynski is részt kíván venni a katyni emlékünnepségen

Lech Kaczynski lengyel államfő jelezte, hogy részt akar venni Oroszországban a katyni mészárlás 70. évfordulójára tervezett megemlékezésen.

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő lengyel kollégáját, Donald Tuskot hívta meg az áprilisi eseményre, amelyet az egykori szovjet belügyi rendőrség (NKVD) által meggyilkolt 22 ezer lengyel fogoly - hivatásos és tartalékos tisztek és polgári személyek - kivégzésének 70. évfordulóján rendeznek meg.

Kaczynski közölte: elégedett azzal, hogy a kormányfő meghívást kapott, de - mint hangoztatta - Lengyelország legfőbb képviselője az elnök, ezért ő is ott lesz a megemlékezésen.

A két ország kapcsolatainak történetében most fordult először elő, hogy az orosz kormányfő meghívta a lengyel miniszterelnököt, hogy együtt emlékezzenek meg az áldozatokról. A kommunizmus 1989-ben bekövetkezett bukása óta valamennyi lengyel államfő és a kormányfők többsége lerótta kegyeletét Katynban, de ezek a látogatások magánjellegűek voltak.

Mintegy 15 ezer lengyel tisztet - köztük az akkori lengyel értelmiség színe-javát - lőtték tarkón 1940 április-májusában a nyugat-oroszországi Szmolenszk melletti katyni erdőben, valamint Harkovban és Tverben (az utóbbi áldozatokat Mednojéban földelték el) a legfelsőbb szovjet vezetés és személyesen Sztálin parancsára az NKVD emberei. A hétezer lemészárolt lengyel polgári személy sírjait máig keresik.

A kommunizmus egész időszakában a szovjet és a lengyel propaganda egyaránt azt hajtogatta, hogy a hitleristák követték el a tömeggyilkosságot. Borisz Jelcin orosz elnök 1992-ben ismerte el a Szovjetunió felelősségét a katyni mészárlásban, de a rémtettel kapcsolatos orosz levéltári anyagot nem teszik hozzáférhetővé a lengyelek számára, amit Varsó nyomatékosan kifogásol.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×