Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Medvegyev: az új START-szerződés 95 százalékban kész van

Az orosz elnök szerint a moszkvai és a washingtoni szakértők már csaknem kidolgozták az új START-szerződést, a dokumentum 95 százalékával már elkészültek.

Dmitrij Medvegyev vasárnapi sajtótájékoztatóján Krasznaja Poljanában (Dél-Oroszország) úgy fogalmazott, hogy "a tárgyalások rendben folynak, a kérdések 95 százalékát egyeztették".

"Azt hittem, hogy hosszabb ideig fogunk egyezkedni, de fél év alatt megalkottuk az egyezmény magvát" - mondta az orosz elnök. Hangsúlyozta derűlátását az új egyezmény létrejöttét illetően. Felhívta a figyelmet arra, hogy Barack Obama elnökkel együtt világosan kijelölték a határokat, azt, hogy hogy ki miben engedhet.

Dmitrij Medvegyev szerint az orosz fél a tárgyalások során mindenképpen felveti az amerikai rakétavédelmi rendszer létrehozásának kérdését. "Csalárd dolog lenne beszélni a hadászati nukleáris erőkről, kihagyva a rakétavédelmet" - mondta Medvegyev, s megjegyezte, hogy az atomtöltetű rakéták felbocsátása maga után vonja az ellenrakéták felbocsátását.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban azt mondta, hogy a START-szerződésről szóló tárgyalások február elején folytatódnak, s a fennmaradó kérdéseket gyorsan rendezik.

Az 1991-ben aláírt START-1 szerződés hatálya december 5-én járt le. A felek az egyezmény lejártakor közölték, hogy érvényben lévőnek tekintik mindaddig, amíg alá nem írják, illetve amíg nem ratifikálják a fegyverkészletek további csökkentéséről szóló megállapodást. Az új START-szerződés a hordozóeszközök és a nukleáris robbanótöltetek számának további csökkentését irányozza majd elő.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×