Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újabb túlélőt találtak Haitin

Élve emeltek ki egy ház romjai alól egy tizenegy éves kislányt a szomszédai a földrengés sújtotta Haiti fővárosában szerdán, nyolc nappal a természeti csapás után - közölték francia nem kormányzati segélyszervezetek.

A kislányt egy francia tábori kórházba szállították, amelynek egyik orvosa valóságos csodának nevezte a gyermek megmenekülését.

A gyerek veséje normálisan működik, szervezetét fokozatosan hidratálják, később egyre több szilárd táplálékot kap majd.

A kislány a romok fogságában töltött nyolc nap alatt lesoványodott, rémálmok gyötrik, de az orvos szerint fokozatosan fel fog épülni.

A Richter-skála szerinti 7-es erősségű, január 12-i földrengésben legalább 75 ezer ember halt meg.

A nemzetközi mentőalakulatok eddig összesen 121 embert mentettek ki a romok alól az ENSZ humanitárius akcióinak összehangolásáért felelős szervezet (OCHA) adatai szerint.

A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet igazgatóhelyettese, Jon Kim Andrus szerint ennél "megszámlálhatatlanul sokkal több" embert mentettek ki maguk a haitiak, mindenféle felszerelés nélkül.

Elérhetik

Péntektől megnyitják a kereskedelmi forgalom előtt a földrengés sújtotta haiti főváros kikötőjét - ígérte Ken Keen, a karibi országba humanitárius segítségnyújtásra vezényelt amerikai haderő tevékenységét felügyelő tábornok.

A tábornok emlékeztetett arra, hogy a haiti hatóságok ellenőrzése alatt lévő tengeri kikötő - Port-au-Prince más létesítményeihez hasonlóan - megrongálódott a január 12-i földrengésben. Emiatt a segélyszállítmányokat egyelőre csak a főváros nemzetközi repülőtere fogadja, amely mindössze egyetlen leszállópályával rendelkezik, így nagy a zsúfoltság a légikikötőben.

A tengeri kikötő újbóli megnyitása lehetővé teszi majd, hogy a segélyszállítmányokat a ide irányítsák át, a repülőtéren pedig a személyszállító gépeket fogadják.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×