Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
310.28
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Obama szerint az al-Kaida szervezte meg a detroiti merényletkísérletet

Az al-Kaida terrorszervezet képezte ki és fegyverezte fel azt a nigériai férfit, aki karácsonykor Detroit felett megpróbált felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.

A jelek szerint a támadó csatlakozott az al-Kaida arab-félszigeti szárnyához, amely kiképezte, ellátta robbanószerekkel és arra utasította, hogy támadja meg az Amszterdamból Detroitba tartó gépet - mondta a Hawaiin tartózkodó elnök helyi idő szerint pénteken, rádiókban és az interneten sugárzott beszédében. Obama szavai szerint az Egyesült Államok "a gyűlölet és az erőszak nagyszabású hálózatával" áll háborúban.

Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai vezetés nyíltan az al-Kaidát vádolta meg a merényletkísérlet végrehajtásával, eddig csak utaltak arra, hogy a merénylő kapcsolatban állhat a terrorista csoporttal.

Az elnök beszámolt róla, hogy megkapta az első jelentéseket a légi közlekedésben használt biztonsági átvilágítási eljárások és a terrorgyanús személyek listájának felülvizsgálatáról, és a végső eredményeket várhatóan napokon belül megkapja. "A karácsonyi incidens vizsgálata folytatódik, egyre többet tudunk meg a gyanúsítottról" - mondta Obama.

Az elnök hozzátette, hogy az együttműködés megerősítését tervezi a jemeni hatóságokkal.

A merényletkísérlet után őrizetbe vett 23 éves Umar Farouk Abdulmutallab augusztus eleje és december eleje között Jemenben tartózkodott, és állítólag ott szerezte be a robbanóanyagokat.

Obama kedden Washingtonban találkozik az amerikai hírszerzés vezetőivel, hogy megvitassák, miként lehetne a jövőben megakadályozni a hasonló eseteket.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Európa gazdasága is megszenvedi a hőséget

Európa gazdasága is megszenvedi a hőséget

Európa rekordokat döntő hőhulláma rávilágít, hogy a szélsőséges meleg már nem csupán egészségügyi, hanem egyre komolyabb gazdasági kockázat is – hívja fel a figyelmet az ING elemzése. Több országban júniusi melegrekordok dőltek meg, kórházak kerültek kritikus helyzetbe, Franciaországban pedig két atomerőművi reaktort is le kellett állítani a hűtővíz hiánya miatt. Kutatások szerint a legsúlyosabb hőhullámos években a munkatermelékenység visszaesése önmagában 0,3–0,5 százalékos GDP-veszteséget okozott, az érintettebb régiókban pedig az 1 százalékot is meghaladta a kár. A probléma már nem csupán Dél-Európát érinti: Németország infrastruktúrája és munkaerőigényes ágazatai is kiemelten kitettek a hőség okozta gazdasági veszteségeknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×