Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
314.5
bux:
150457.72
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

ENSZ: Mauritániában továbbra is létezik a rabszolgaság

Mauritániában továbbra is létezik a rabszolgaság, jóllehet a nyugat-afrikai ország hatóságai jogi lépéseket tettek a több évszázados múltú emberkereskedelem felszámolására - közölte kedden egy ENSZ-jelentéstevő.

Gulnara Shahinian a mauritániai fővárosban tartott sajtóértekezletén elmondta: a rabszolgaságot bűncselekménnyé nyilvánító, 2007-ben elfogadott törvénynek nem szereznek kellő eréllyel hatályt, és az emberkereskedelem áldozatait sem bátorítják arra, hogy értesítsék a hatóságokat megpróbáltatásaikról.

Az ENSZ-tisztségviselő, aki a sivatagi országban tett tíznapos látogatása mérlegét vonta meg sajtóértekezletén, hozzátette, hogy Mauritániában a rabszolgaság minden formája megtalálható: gyermekmunka, házi rabszolgaság, gyermekházasságok, és emberkereskedelem. Felhívta a mauritániai hatóságokat, hogy külön törvényekben szabályozzák a munkajogi viszonyokat, az állampolgársági kérdéseket és a bevándorlást.

Mauritániai emberi jogi csoportok becslése szerint az ország közel hárommilliós lakosságának a 18 százaléka még mindig rabszolga.

A mauritániai rabszolgaság történelmi gyökerei az uralkodó berber arab elitnek a fekete lakosság feletti "tulajdonjogáig" nyúlnak vissza.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×