Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.19
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Balázs Péter: Konstruktívnak tartják a magyar diplomáciát

Balázs Péter külügyminiszter hétfőn Londonban tárgyalt brit kollégájával, David Milibanddel. A magyar tárcavezető találkozott az ellenzéki konzervatív párt külügyi szóvivőjével, William Hague-gel is, majd "A bővítés hatása az Európai Unióra" címmel előadást tartott a Chatham House-ban, azaz a brit külügyi intézetben.

Az Európai Unió külügyminiszterei gyakran találkoznak értekezleteken, de ritkábban ülnek le kétoldalú megbeszélésre. Balázs Péter először tárgyalhatott kétoldalú találkozón David Milibanddel. Inkább megbeszélnivalójuk volt, mint megvitatnivalójuk, hiszen a két ország kapcsolatai jók.

Szót ejtettek a Lisszaboni Szerződés késlekedő cseh ratifikációjáról. Mint ismeretes, ennek a jelenlegi szövegét Magyarország elsőnek ratifikálta. A szerződésben foglaltak megvalósításában már sokkal előbbre kellene tartani, hiszen hét éve született meg az első szövegváltozat. Az EU bővítése után immár a szövetség elmélyítésére lenne szükség, a szerződés alapján.

Az általános ratifikációig az Európai Unió elnökét és külügyminiszterét sem lehet beiktatni hivatalába. Ennél a pontnál vetődik fel a kérdés, amiről a Balázs Péter londoni megbeszélésén részletekbe menően esett szó, mégpedig az, hogy ha az Európai Uniónak lesz saját külügyminisztere, akkor milyen feladatot látnak majd el a soros elnökséget viselő országok külügyminiszterei. Ez azért is fontos, mert hamarosan Magyarország veszi át a soros elnökséget.

Ami a világ válságövezeteit illeti, Balázs Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett tagja a NATO-nak, és tapasztalta, hogy a britek értékelik a magyar kontingens afganisztáni újjáépítő, illetve kiképző munkáját.

Martonyi János volt fideszes külügyminiszter néhány napja azt mondta, hogy a magyar külpolitika csak erős országgal a háta mögött tudja kellően hallatni a hangját. Az erre utaló kérdésre válaszolva Balázs Péter hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika tekintélye jelenleg erős, Bajnai Gordon miniszterelnök állam- és kormányfőkkel tárgyal, az ország diplomáciáját nemzetközi téren értelmezhetőnek és konstruktívnak látják, még a szomszédos országokkal való viszony tekintetében is, mivel a magyar külpolitika nem feszültséget kelt, hanem feszültséget old.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×