Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
315.43
bux:
149983.12
2026. augusztus 12. szerda Klára

Rajtaütésben több mint 50 tonna kábítószert foglaltak le

Több mint 50 tonna ópiumot és 1,8 tonna heroint foglaltak le egy közös akcióban az amerikai és az afgán erők a dél-afganisztáni Hilmend tartományban szerdán - jelentette be az afgán védelmi minisztérium.

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb drogfogásáról van szó. A zsákmányolt kábítószert, amelynek előállítási költsége ötmillió dollárra tehető (piaci értéke pedig ennél is sokkal nagyobb), megsemmisítették a rajtaütés után. A tálibok részben a lázadás finanszírozására használják a kábítószert Afganisztánban, ahonnan a világ ópiumtermelésének több mint 90 százaléka származik.

Az amerikai és afgán csapatokat helikopterekkel szállították a rajtaütés helyszínére, a Hilmend északkeleti részén fekvő Kajaki körzetbe. Több mint ötórás összecsapás eredményeként 17 tálib vesztette életét, három pedig fogságba esett, míg a szövetséges erőknek nem volt embervesztesége. A kábítószeren kívül 30 tonna robbanószer-alapanyagot, ezer doboz tölténytárat, golyószórókat és más fegyvereket, valamint 16 doboz, Iránból származó C-4 robbanószert találtak az amerikai és az afgán katonák. Emellett megsemmisítettek egy pokolgépgyártó műhelyt és egy heroint előállító laboratóriumot.

Eközben a tálibok bejelentették, hogy elfoglalták a kelet-afganisztáni Nurisztán tartomány kámdési körzetét, ahol néhány napja nyolc amerikai katona vesztette életét tálib lázadókkal vívott harcokban, 20 afgán katona pedig fogságba esett. Ez volt a nyolc éve tartó fegyveres konfliktus egyik legnagyobb csatája, amelyben géppuskával, gépkarabélyokkal, páncéltörő gránátokkal felszerelt fegyveresek százai támadták meg a szövetséges erők két előretolt állását.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok

A 3-as metró 36 éve érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a káposztásmegyeri meghosszabbítás engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×