Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.58
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

G20 vagy G2? Kína helyzete a világgazdaságban

Kína számára a válság elsősorban esélyt jelentett, amellyel élni is tud - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének szakértője. Sokan a világ legfejlettebb és fejlődő gazdaságait tömörítő G20-at már csak G2-ként emlegetik, Kína és az Egyesült Államok vezető pozíciójára utalva. A Magyar Tudományos Akadémián Juhász Ottó nyugalmazott nagykövet és Inotai András kutató tartott előadást Kína és a világválság címmel.

Kínában a válság nem okozott földindulás, hiszen kedvezőek volta a körülmények és a gazdasági vezetés felkészülten reagált - mondta Juhász Ottó nyugalmazott nagykövet.

Inotai András, a MTA Világgazdasági Kutatóintézetének szakértője szerint Kína előnyt kovácsolt a válságból. Mint mondta, a kínai írás kétféle jellel fejezi ki a válság szót: az első azt jelenti, hogy veszély, a második azt, hogy esély. Kína a másodikra tette a hangsúlyt.

Kínának kész stratégiája volt a válságkezelésre, hatalmas valutatartalékkal és szilárd bankrendszerrel rendelkezett. Így nem volt szükség olyan politikai eszközökre, ami a nép megsarcolásához vezet - tette hozzá Juhász Ottó.

A nyugalmazott nagykövet arról beszélt, hogy a válság ellenére Kínában felgyorsult a munkahelyteremtés, nő a szociális ellátások mértéke. Kiemelte: a fő kérdés, hogy sikerül-e a korábbi exportorientált rendszerről átállni a belső keresletre alapozó gazdasági rendszerre.

A szakemberek egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a válság egészen új helyzetet teremtett Kína világgazdasági szerepét tekintve.

Inotai András arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok mellett Kína is vezető hatalommá lépett elő. Ma már nem biztos, hogy G20-akról kell beszélnünk, lehet, hogy csak G2-ről, ami az Egyesült Államokból és Kínából áll. A kérdés, hogy hol van akkor Európa.

Juhász Ottó szerint viszont nem olyan egyértelmű, hogy Kína is erre a szerepre pályázik. A válság új megvilágításba helyzete Kína nemzetközi szerepét, és túlzó elképzelések is napvilágot láttak. A G2 felvetését szerinte leginkább Kína utasít el energikusan, mert semmiképpen sem célszerű az országnak valamilyen rosszemlékű szuperhatalmi szerepet vállalni. Nekik nagyon jó a legnagyobb fejlődő ország státusza.

A szakértők az Európai Unió és Kína közötti partnerséget szorgalmazták, és arra hívták fel a figyelmet, hogy ebben Magyarország, mint a térség egyik legnagyobb kínai partnere, fontos szerepet vállalhat.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×