Infostart.hu
eur:
365.5
usd:
316.63
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Megtalálták a bő egy hónapja történt baleset összes áldozatát

Megtalálták az oroszországi Szaja-Susenszki vízi erőműben augusztus 17-én bekövetkezett baleset áldozatai közül az utolsó földi maradványait is - közölték szerdán az Interfax hírügynökséggel.

Az értesülést megerősítette a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője, aki elmondta: feltehetően az 1967-ben született, s az erőműben dolgozó Marina Rau maradványairól van szó. Azonosítása folyamatban van.

Ezzel mind a 75 áldozat földi maradványait megtalálták.

A világ egyik legnagyobb, s Oroszország legnagyobb vízi erőművében augusztus 17-én bekövetkezett, műszaki problémák okozta baleset nyomán a víz elöntötte a gát lábánál lévő géptermet s az alatta több szinten lévő helyiségeket, ahol az adott időpontban sok százan dolgoztak.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×