Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Cseh szakértő: "A magyar politikusra más a mérce, mint a csehre Szlovákiában"

Ladislav Spacek cseh protokoll szakértő, Václav Havel volt szóvivője szerint igaza van Budapestnek, amikor azt állítja, hogy Sólyom László révkomáromi látogatását nem néhány napja, hanem már két hónappal korábban hivatalosan a szlovák fél tudomására hozta.

"Az a közlés, hogy a magyar államfő a Szlovák Köztársaság területére kíván látogatni, szóban is elhangozhat" - nyilatkozta Spacek abban az interjúban, amelyet a Sme című szlovák liberális lap közölt hétfőn.

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken kijelentette: Sólyom László nem mondott igazat, amikor aznap újságírók előtt azt állította, hogy a szlovák fél több mint két hónapja tud a révkomáromi szoboravatásra tervezett látogatásáról.

Leszögezte: a pozsonyi magyar nagykövetség csak augusztus 13-án közölte levélben a szlovák külüggyel, hogy Sólyom augusztus 21-én részt vesz Szent István szobrának felavatásán Révkomáromban. Budapest viszont azt állítja: a szóbeli, de hivatalos tájékoztatás már június 19-én megtörtént, amikor Sólyom átvette Peter Weisstől, a Magyarországra akkreditált új szlovák nagykövettől annak megbízólevelét.

"Ez teljes mértékben összhangban van a szokásokkal és a szabályokkal. Ha ilyesmit az államfő, a külügyminiszter vagy a külügyminisztérium magas tisztviselője közöl a szlovák nagykövettel, akkor az hivatalos közlés. Függetlenül attól, hogy erre szóban vagy írásban kerül sor" - állítja Spacek. Hozzátette: a nagykövetnek ilyenkor kötelessége, hogy azonnal tájékoztassa a külügyminisztériumot, amelynek pedig a maga vonalán a partneri hivatalt, ez esetben a szlovák államfői hivatalt kell értesítenie.

Spacek szerint az augusztus 13-i magyar jegyzék nem a látogatás bejelentésére, hanem már csak annak technika lebonyolítására vonatkozik.

Jegyzetében a Sme leszögezi: Pozsony kétféle mércével mér. Amikor ugyanis 2007 novemberében Mirek Topolánek cseh kormányfő járt Pozsonyban, hogy a szlovák ellenzékkel együtt ünnepelje meg a rendszerváltás évfordulóját, és nem találkozott Fico miniszterelnökkel, a szlovák hatóságok nem tiltakoztak. Sólyom egy hónappal korábbi, a révkomáromi Selye Egyetemen tett látogatásakor viszont szintén nagy volt a hangzavar.

"Tehát nem is annyira a látogatás ténye, hanem a látogató nemzetisége a döntő. A magyar politikusra más a mérce mint a csehre. A Sólyomról szóló vita pedig megint csak a kormány és a magyar kisebbség közti vitát helyettesíti, amely alapvetően arról szól, hogy viselkedhet-e a kisebbség másképpen, mint ahogy azt a kormány és a szlovák nacionalisták elképzelik" - fejti ki az újság.

Bizonyos szempontból azonban a kettős mérce érthető és jogos. "Történelmi szempontból a szlovák-magyar viszony más, mint a szlovák-cseh viszony, s ezt a magyar félnek is tudomásul kell vennie. Sólyomnak meg kell értenie, hogy itt aknamezőn lépked, s útjait a határon túli magyarokhoz korlátoznia kellene, illetve politikailag jobban elő kellene készítenie" - mutat rá a lap.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×