A rómaiak vízimádók voltak, a birodalom városaiban ezrével építették a szökőkutakat, a fürdőket és az utcai kutakat. A római mérnökök, hogy biztosítsák az igényeket szabványosított ólomcsöveket fektettek le, s magas aquaeductusokat építettek, amelyeken megfelelő nyomást garantálták ahhoz, hogy célba juttassák a vizet. Ennek köszönhetően az egy főre eső vízfogyasztás elérte a napi 500 litert, míg a mai Németországban ez csupán 125 liter fejenként - olvasható a Spiegel online kiadásában.

Ám amikor a római légiók nem sokkal Krisztus születése előtt megszállták Palesztinát, le kellett mondaniuk a megszokott napi kényelemről, legalábbis időlegesen. A térségben ugyanis vízhiány volt.

A római mérnökök hamarosan megtalálták a megoldást, mégpedig azt, hogy Syria tartományból (a mai Jordánia területéről) kell szállítani a vizet. Az egyedülálló csővezetékrendszert Mathias Döring, a Darmstadti Egyetem hidromechanika-professzora tanulmányozta.

A földalatti létesítményt a fáraó csatornájaként ismerték a helybéliek, akik szerint valahol aranyat rejtettek el benne. Mathias Döring jobb magyarázatot talált, kiderítve, hogy a rómaiak építették.

A vízvezeték a Syria provincia mára már kiszáradt mocsaras vidékén kezdődik, s 64 kilométeren át a felszínen halad, mielőtt három alagútban tűnne el. Az alagutak közül az egyik mindössze 1 kilométeres, a másik 11, a harmadik pedig 94 kilométeres. Az antik világ eddig ismert leghosszabb földalatti vízvezetéke Bolognában található, s mindössze 19 kilométeres.

Mathias Döring elképesztőnek nevezi az ókori építők teljesítményét, akik minden bizonnyal a római légiósok közül verbuválódtak. A katonák 600 ezer köbméternyi követ és földet mozgattak meg - ez Kheopsz fáraó piramisára felhasznált építőanyag-mennyiség egynegyede.

A kolosszális projekt a Tízváros, a Dekapolisz vízigényét volt hivatott biztosítani. (Plinius szerint Damaszkusz, Dion, Gadara, Geraza, Hipposz, Kanata, Pella, Filadelfia, Rafana, Bet-Seán tartozott a Tízvároshoz, mások szerint szerepelt Abila is.) Az aquaeductus Gadarában ért véget, az 50 ezres városban, amely a Genezáreti-tótól 10 kilométerre a hegytetőn épült, s amelyet a Biblia szerint Jézus szabadított meg az ördögöktől egy konda legelésző disznóvá változtatva őket.

A rómaiak Gadarában két színházat építettek, de tervbe volt véve a nimfák szentélye is szökőkutakkal, valamint egy 22 méter hosszú medence.

Százhúsz évet vett igénybe a vízvezetékrendszer megépítése. Az Abila környékén vett üledékminták alapján kiszámították, hogy másodpercenként 300-700 liter víz folyt itt keresztül. Ám Gadarában csalódás várt a római mérnökökre: az eredeti elképzelések szerint a vizet el kellett volna juttatni a magaslaton épített kőtározóba, amely a város szökőkútjait és a tervezett nimfák szentélyét látta volna el vízzel.

A nyomás azonban túl alacsony volt, a számításokba hiba csúszott. A tározó üres maradt és a szökőkutak sohasem léptek működésbe.