Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Szerbia IMF-kormányzót kaphat és elveszítheti gazdasági önállóságát

Szerbiát is egyre mélyebben érinti a világválság: az eredetileg tervezett 550 millió eurós kölcsön helyett négyszer többet, azaz 2 milliárd eurós hitelt kért a Nemzetközi Valutaalaptól. Aligha kap azonban ekkora összeget az ország, ha képtelen másfél százalékon tartani az államháztartási hiányt.

Szerbiai illetékesek tavaly novemberben ismerték be először, hogy a gazdasági világválság éreztetni kezdi hatását, viszont bíztak abban, hogy az országra nem úgy és nem annyira vonatkoznak a következmények, mint más államokra.

Most már az is tény, hogy januárban és februárban tovább romlott a helyzet, Szerbia éppen ezért 400 millió eurós kölcsönre számít az Európai Uniótól, a Nemzetközi Valutaalapról 550 milliós hitel érkezik. A szerb kormányfő szerint azonban ez sem lesz elegendő, sőt, illetékesek arról beszélnek, hogy 2 milliárdra lenne szükség.

Ekkora összegre azonban csak akkor számíthatna az ország, ha az államháztartási hiány nem lesz nagyobb 1,5 százaléknál, ami meglehetősen nehezen valósítható meg - a szerb gazdasági miniszter szerint 2,5-3 százalékra rúg majd.

Szakértői vélemények szerint, ha az IMF ennek ellenére is jóváhagyja a 2 milliárdos kölcsönt, Szerbiának le kell mondania pénzügyi önállóságáról, hiszen a szervezet állandó képviselőt - közvetlen felügyelőt és ellenőrt - küld Belgrádba, és a továbbiakban lényegében tőle függne az ország gazdaságának alakulása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kiderült, nem orosz ármány volt az amerikai külföldi biolaborok ügye

Az Egyesült Államok kormánya éveken át több mint 120 biológiai kutatólaboratóriumot finanszírozott világszerte több mint 30 országban, köztük Ukrajnában is – derült ki a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (ODNI) belső vizsgálatából, amelynek részleteit Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés akkori igazgatója hozta nyilvánosságra lemondása előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×