Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Elege van Európa bölcseiből Lech Walesának

Elege van a EU bölcsek tanácsából Lech Walesának, a testület lengyel tagjának. Mint egy lengyel rádiónak nyilatkozva elmondta, teljesen mások az elképzelései, mint a többi 11 tagnak. Még tesz egy kísérletet, de igencsak gondolkodik azon, hogy otthagyja a testületet.

Azon gondolkodik, hogy elhagyja a Európai Unió bölcsek tanácsát Lech Walesa, volt lengyel elnök. A tanács egy olyan testület, amelynek az a feladata, hogy javaslatokat tegyen az unió fejlődésének irányára. Az októberi EU-csúcson Walesát is beválasztották a 12 tag közé. Eddig kétszer tartott ülést a testület, a harmadik összejövetel február 11-én lesz.

Walesa nyilatkozata szerint eddig csak ismerkedtek egymással a tagok. De azt látja, hogy teljesen mást gondol Európáról, a globalizációról, mint a többiek. Mint mondta, életében csak olyan javaslatokat szavazott meg, amelyeknek hitt az eredményében, még ha az első lépés valamiféle "rohadt kompromisszum" is volt. A tanács azonban az ő meglátása szerint nem szolidárisan, hanem szocialisztikusan működik.

Mint mondta, remélte, hogy meg tudja nyerni a csoport pár tagját az elképzeléseinek. De nem így történt, az pedig alapelve, hogy nem vesz részt olyan dolgokban, ahol semmi esély sincs a céljai elérésére. Még tesz egy próbát, de ha nem jön össze, búcsút mond a testületnek.

Lech Walesa a Szolidaritás mozgalom élén kulcsszerepet játszott a lengyel és így a közép-európai kommunizmusok összeomlásában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×