Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Egyre óvatosabbak a befektetők

Jelentősen csökkent tavaly a Szlovákiába tartó külföldi beruházások értéke. Az év második felében már éreztette hatását a nemzetközi pénzügyi válság is.

Az elmúlt évben mintegy 538 millió eurót, azaz 16 milliárd koronát tett ki azoknak a külföldi befektetéseknek az értéke, amelyeket a szlovák állami beruházási ügynökség, a SARIO közvetített. Ez az előző évhez viszonyítva mintegy 60 százalékos visszaesést jelent.

Mint a szervezet pozsonyi sajtótájékoztatóján elhangzott, a tavalyi 34 befektetés 4600 új munkahelyet hozott létre. Peter Hajas, a SARIO vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a befektetések még a tavalyi év első felében valósultak meg.

Az év további hónapjaiban a befektetők már óvatosabbak voltak, és Szlovákia iránti érdeklődésük a gazdasági és pénzügyi világválság súlyosbodásával arányosan csökkent.

Az ügynökség összesen 171 projektet bírált el, ezek negyedét sikeresen lezárta. A CTK cseh hírügynökség elemzése szerint az euró bevezetése egyelőre nem vonzott több beruházást Szlovákiába, ugyanis a külföldi társaságok már 2008 júniusa óta biztosan tudták, hogy Szlovákia belép az eurózónába, mégsem nőtt az érdeklődésük az ország iránt.

Az autóipari, elektrotechnikai és vegyipari beruházások többsége a nyitrai és a besztercebányai kerületbe irányult. A befektetett összeg nagyságát illetően továbbra is Pozsony és vonzáskörzete vezet, a térségbe áramlott az összes pénz mintegy 30 százaléka.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×