Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Milliók várják Washingtonban Obama beiktatását

A délutáni elnöki beiktatás előtt Obama-lázban ég Washington, annak ellenére, hogy fagyos az időjárás. Az amerikai fővárost milliók özönlötték el, hogy tanúi legyenek a történelmi pillanatnak, amikor leteszi esküjét az Egyesült Államok első színesbőrű elnöke. Washington utcáin megtiltották a járműközlekedést, a biztonságra pedig több tízezer rendőr, katona és ügynök vigyáz.

"14 órát vezettem megállás nélkül, hogy itt lehessek" - mesélte egy fekete férfi Washingtonban, miközben egy fehér nő azt mondta: amikor majd megkérdezik tőle, hol volt a történelmi pillanatban, akkor majd azt mondhatja: Washingtonban.

A legnagyobb tömeget a polgári jogi és vietnami háborús tiltakozások helyszínére, a Kongresszus és a Lincoln emlékmű közötti National Mall nevű hatalmas nyílt területre várják. Politikai kommentátorok nyilatkozataiból kiderült, hogy a pillanat különlegességét, az elnökválasztásokon a republikánus jelöltet támogató konzervatívok is átérzik.

Erre maga a távozó Bush elnök is emlékeztetett, aki magyar idő szerint délután négykor utoljára játssza el a házigazda szerepét, amikor Dick Cheney alelnökkel együtt kávézik a Fehér Házban Barack Obamával és a leendő alelnök Joe Bidennel.

Obamáék magyar idő szerint este fél hatkor érkeznek a Capitoliumra, a Kongresszushoz, ahol kezdetét veszi a hivatalos beiktatási ceremónia. Barack Obama fél órával később teszi le az esküt, és mondja el kommentátorok szerint 17 percesre tervezett beszédét.

Ebben a közösség szolgálatára helyezi majd a hangsúlyt. Az elnöksége előtti utolsó napon igyekezett példát is mutatni, amikor segített kifesteni egy hajléktalanszállót.

A fagyos időben is lelkes tömeg nagy része hatalmas kivetítő ernyőkön kíséri majd figyelemmel a ceremóniát. A háztetőkön mesterlövészeket helyeztek el, a levegőből helikopterek és vadászgépek biztosítják majd a helyszínt. Lent a földön a több ezer biztonsági ügynök és rendőr mellett a Nemzeti Gárda állományát is kivezényelték.

Miután Obama és Biden elbúcsúztatja a távozó Busht és Cheneyt, és végignézi a szokásos katonai díszszemlét, az este folyamán legalább 10 beiktatási bálon vesznek részt.

Kommentátorok megjegyzik: szimbolikus jelentősége van, hogy a beiktatás egy nappal követi a Martin Luther King nemzeti ünnepnapot, amelyen a meggyilkolt fekete polgári jogi aktivistáról emlékeznek meg. A leendő elnök azonban máris készülhet az első konfliktusra: a szeptember 11-I támadások áldozatai családtagjai bírálták, amiért be akarja zárni a guantánamói fogolytábort.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×