Infostart.hu
eur:
353.31
usd:
305.31
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő

Kétévente rotálják a kormányfői posztot Romániában?

Nyolc nappal a romániai parlamenti választások után úgy tűnik, hogy a nagykoalíció megalakulása a legvalószínűbb. Traian Basescu államfő várhatóan már szerdán kijelöli az új miniszterelnököt.

Noha a romániai parlamenti választások eredményei alapján úgy tűnt, hogy a Nemzeti Liberális Párt került a királycsináló pozícióba, és a liberálisok támogatása nélkül sem a bal-, sem a jobboldalnak nincs parlamenti többsége, hétfőn váratlan fordulat következett be a pártok tárgyalásaiban.

A Szociáldemokrata Párt vezető testülete ugyanis úgy döntött, hogy a nagy riválissal, a jobboldali Demokrata - Liberális Párttal kezd kormányalakítási tárgyalásokat. E két nagy párt tulajdonképpen holtversenyben nyerte meg a választásokat: a szociáldemokraták fél százalékkal több szavazatot kaptak, a DLP viszont hárommal több parlamenti mandátumot szerzett.

A szociáldemokraták azt szabták feltételként, hogy az új kormányba ne vegyék be a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. A fordulat azt követően következett be, hogy a NLP alkupozíciója tudatában túlságosan merevnek mutatkozott a tárgyalásokon, és sem a jobboldallal, sem a ballal nem tudott megegyezni.

Traian Basescu államfő a nagykoalíciós forgatókönyv kialakulása után hívta tegnap este tanácskozásra a parlamenti pártokat. Kijelentette, hogy sürgősnek tartja a kormányalakítást, mert a gazdasági válság most kezdi éreztetni hatásait Romániában, és ebben a helyzetben nem engedhető meg, hogy elnyúljanak a tárgyalások.

Az államfővel folytatott megbeszélés után többen is elmondták, Traian Basescu várhatóan már holnap kormányalakítással bíz meg valakit - hogy kit, az a két nagy párt közti egyeztetések után derül ki. A baloldaliak azt a lehetőséget is meglebegtették, hogy két évre a jobboldal, két évre pedig a baloldal adja a miniszterelnököt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Visszatér az európai baloldal fenegyereke – Szabályos politikai földrengés zajlik az EU-s országban

Visszatér az európai baloldal fenegyereke – Szabályos politikai földrengés zajlik az EU-s országban

Néhány hét alatt gyökeresen átrendeződött a görög pártpolitika: két újonnan alakult párt is azonnal kétszámjegyű támogatottságot ért el a közvélemény-kutatásokban. A volt miniszterelnök, Alékszisz Cíprász által alapított baloldali ELASZ 15-17 százalékkal máris a második legerősebb párttá vált, míg a 2023-as tempi vasúti katasztrófa egyik áldozatának édesanyja, Maria Karisztianu által létrehozott ELPIDA 11-12 százalékon áll. A két mozgalom közös vonása, hogy elitellenes, populista hangvételt üt meg, miközben a kormányzó Új Demokrácia népszerűsége jelentősen megcsappant. A választásokat várhatóan 2026 tavaszán tartják, és a megváltozott erőviszonyok komoly kihívás elé állíthatják Kiriákosz Micotákisz miniszterelnököt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×