Infostart.hu
eur:
352.86
usd:
304.82
bux:
135562.09
2026. június 12. péntek Villő

Obama a kisebbik rosszat választotta?

Hillary Clinton szenátorként sokkal több nehézséget okozhatott volna Barack Obamának, mint külügyminiszterként - véli a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese. Magyarics Tamás hozzátette: az ellenérvek dacára több szempontból is jó döntés volt a korábbi vetélytárs felkérése a külügyminiszteri posztra.

Nem egészen egy hónappal Barack Obama elnökké választása után a demokrata politikus már össze is állította kormányát, amelynek több érdekessége is van, a többi mellett az, hogy hivatalában hagyná a republikánus Bush elnök által kinevezett védelmi minisztert, Robert Gatest.

Obama az előválasztási küzdelembeli ellenfelét, Hillary Clintont is beemeli kormányába, az egykori first ladynak a külügyminiszteri posztot szánja, aki a hírek szerint izgatottan várja új feladatát, amelyet "kötelességérzetből" vállal el.

Mindez vajon a hatalmi harc része, vagy a következő elnök valóban a legalkalmasabb embert találta meg a feladatra? Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint az biztos, hogy Clinton erősen védi majd saját pozícióját a kormányzaton belül, sokak szerint egyfajta hatalmi központot épít majd ki.

Mások szerint éppen a pozícióharc miatt döntött okosan Obama, hiszen Clinton a gyakori külföldi utak mellett nem lesz képes fenntartani egy olyan ütős csapatot a párton belül, és egy olyan ellentábort építeni, amely segíthetné őt a négy év múlva esedékes következő elnökválasztáson.

Hillary Clinton ráadásul a pozíció folytán kikerül a szenátusból, így nem tudja beterjeszteni egészségügyi tervezetét sem, amellyel kellemetlen helyzetbe hozhatná az elnököt, aki nem feltétlenül erre költené az ország pénzét.

Barack Obama a jelöléskor barátjának, tanácsadójának és kemény korábbi vetélytársának nevezte Clintont. Hangsúlyozta, hogy Clinton teljes bizalmát élvezi, külügyminiszteri jelölése annak a törekvésének a jele, hogy meg kell újítani az Egyesült Államok diplomáciáját és szövetségi viszonyait.

A volt first lady kifejtette: Amerika nemzeti értékeit és érdekeit nem lehet kizárólag erő útján előmozdítani, élénk diplomáciára van szükség, több partnerrel és kevesebb vetélytárssal. Rámutatott: Amerika nem tudja megoldani a problémákat a világ nélkül.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem
M1-duplatragédia nyolc halottal

Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem

Egymással összefüggő két baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé, előbb egy kamion rohant munkagépekbe, majd a torlódásban történt tömegszerencsétlenség. Megrázó fotók.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×