Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.79
bux:
135192.32
2026. június 12. péntek Villő

Káosz egy londoni repülőtéren tüntetők miatt

Londonban öt órán át állt a forgalom a Stansted repülőtéren, amelynek belső területére mintegy 50 környezetvédelmi tiltakozó hatolt be.

A Plane Stupid nevű szervezet demonstrálói a tervezett második kifutópálya építése ellen tiltakoztak. A hétfői demonstráció során a szervezet 54 tagja drótvágókkal hatolt át a biztonsági kerítésen, és az egyik kifutópályán telepedtek le, egymáshoz láncolva magukat.

A rendőrség végül eltávolította a tiltakozókat, és 39 személyt őrizetbe vett. A repülőtéri biztonsági előírások megsértése Nagy-Britanniában bűncselekménynek számít, így az eljárás alá vont demonstrálókat akár szabadságvesztésre is ítélhetik.

A szervezet fő célpontja hagyományosan a légi közlekedés. Az elnevezés angol szójáték, a repülőgép (plane) és az egyszerű (plain) szavak azonos kiejtésén alapul. Kiejtés szerint a szervezet neve hozzávetőleg azt jelenti, hogy "egyszerűen hülyeség".

A légikikötőt üzemeltető cég, a BAA illetékese hétfőn reggel bejelentette, hogy a repülőtéren - öt órai zárlat után - ismét megindult a forgalom, de 21 járatot törölni kellett.

Stansted egyike a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtérnek, de Budapestről ide nem érkeznek gépek. Ez a harmadik legnagyobb forgalmú brit légikikötő a Heathrow és a Gatwick után: tavaly 23 millió utast indított és fogadott. A brit kormány néhány hete hagyta jóvá a létesítmény bővítési tervét, amelynek révén az éves utasforgalom 35 millióra növekedhet.

Címlapról ajánljuk

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×