Rendőrségi jelentések szerint mintegy 30 támadó rohanta meg a bázist.
Az elmúlt hetek hasonló akciói arra mutatnak, hogy a tálib harcosok megpróbálják elvágni az afganisztáni nemzetközi haderők létfontosságú utánpótlásvonalát.
Rendőrségi jelentések szerint mintegy 30 támadó rohanta meg a bázist.
Az elmúlt hetek hasonló akciói arra mutatnak, hogy a tálib harcosok megpróbálják elvágni az afganisztáni nemzetközi haderők létfontosságú utánpótlásvonalát.
A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.
A szektorban működő szolgáltatók szerint a megkeresések száma akár a tavalyi felére is visszaeshet, miközben a desztinációk közti arányok is jelentősen átrendeződtek.
The US president says a "great settlement" to end the conflict has been reached. Iran says reports of a deal are "speculative".