Infostart.hu
eur:
353.67
usd:
305.79
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

"Zöld munkahelyeket" teremtene az új elnök

Nemcsak a gazdaságot akarja kimozdítani a válságból, de lökést akar adni a zöld technológiák elterjesztésének is Barack Obama megválasztott amerikai elnök. Ezt ígérte legalábbis gazdasági csomagjában.

Barack Obama olyannal próbálkozik, amit elődei szinte lehetetlennek tartottak: egyszerre segíteni a gazdasági növekedést és tenni közben a környezetvédelemért is.

"A tiszta energia lesz az az alap, amellyel újjáépítjük az amerikai gazdaságot" - kommentálta a leendő elnök egyik tanácsadója a tervet. Obama röviddel beiktatása után el akarja indítani a programot, melynek részeként állásokat teremtenének a "zöld" szektorban és csökkentenék a környezetszennyezést.

Demokrata szenátorok szerint legalább 700 milliárd dolláros költekezési programot kell meghirdetni, hogy kihúzhassák az amerikai gazdaságot a recesszióból. Ez megegyezik azzal az összeggel, amelyet a Kongresszus már megszavazott a bank- és pénzügyi ágazat kimentésére. Mindkét alapot gyakorlatilag az adófizetők pénzéből finanszírozzák.

Az Obama-csapat úgynevezett "Zöld ösvény" projektekről beszél. Ezek lényege, hogy pár hónapon belül eredményesek lehetnek. Például kormányépületek szigeteléséről és átalakításáról van szó, amellyel csökkenthető az energiafelhasználás. Környezetvédő csoportok üdvözölték a tervet, amely emellett az ásványi kincsekkel való takarékoskodást és a fosszilis fűtőanyagok felhasználásának csökkentését is előirányozza.

Két milliárd dollárt költenének az Amerikában eddig mostohagyerekként kezelt tömegközlekdés javítására, hogy a lakosok egy részét a kocsiból átültessék a buszokba és vonatokba. További pénzeket különítenek el majd a megújuló energiaforrások fejlesztésére. Az Obama-csapat tagjai ugyanakkor kifejtették azt is: az energiaszállítás infrastruktúrájának hatékonyabbá tétele nélkül a terv nem sokat ér.

A republikánus-közeli Heritage Foundation szellemi műhely szerint azonban porhintés az egész: a gazdaság más ágazataitól kell megvonni a pénzt, hogy zöld állásokat hozhassanak létre. Ettől még nem lesz több állás - mondják.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×