Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Mi állhat az indiai terrortámadások hátterében?

Indiában a szerdai merényletsorozat volt az első, amely kifejezetten külföldiek ellen irányult - mondta az InfoRádiónak Csicsmann László. A Közel-Kelet-szakértő hozzátette: a cselekmények indítékául a muzulmán kisebbség és a hindu többség közötti ellentét, az amerikai-indiai közeledés, valamint a jövő évben esedékes választás szolgálhatott.

Az InfoRádiónak nyilatkozó Közel-Kelet-szakértő szerint sem Indiában, sem pedig az ország pénzügyi fővárosának számító Mumbaiban (Bombayben) nem számítanak újdonságnak a szerdán elkövetett merényletek. Ez volt azonban az első olyan terrorakció, amelynek kifejezetten külföldi turisták, üzletemberek és politikusok voltak a célpontjai.

Csicsmann László valószínűsíti, hogy nem egy külső támogatottságú szervezet, hanem egy belső, Indiában alakult mozgalom tagjai követték el a merényleteket. Ez is újdonságnak számít, hiszen az iszlám radikalizmus nem az 1947-ben függetlenné vált Indiára, hanem a szomszédos Pakisztánra jellemző.

A Laskar-e-Taiba nevű szervezet azonban, amely magára vállalta a terrortámadást, pakisztáni. Ezt a csoportot 2002-ben az akkori pakisztáni elnök, Pervez Musaraf már betiltotta és terrorszervezetnek nevezte, de a mozgalom újraéledt és az indiai kormány vádjai szerint több merényletet is elkövetett már - mondta az egyetemi tanár.

Csicsmann László szerint a mumbai terrorsorozat nem Pakisztánhoz, hanem inkább az indiai belső problémákhoz, például a hindu-muszlim ellentéthez köthető, de indok lehet az India és az Egyesült Államok közötti szorossá váló viszony is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy jövőre választások lesznek Indiában - tette hozzá a szakértő.

A külügyminisztérium szóvivője szerint az 1 milliárd 150 millió lakosú Indiában ezernyi oka lehet a terrorizmusnak. Szelestey Lajos hozzátette: az utóbbi 15 évben harminc merénylet történt az országban, de a támadások hevessége csak az utóbbi öt évben erősödött fel. Az erőszak oka lehet a kasmíri válság vagy a hindu-muzulmán ellentét - mondta a szóvivő.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Jó hírt kaptak a Római-part látogatói

Jó hírt kaptak a Római-part látogatói

Budapest Főváros Kormányhivatala a 2026-os szezonra is engedélyezte a fürdőzést a harmadik kerületi Római-parti Plázson. Az ingyenes dunai fürdőhely június 19. és augusztus 23. között, mindennap 10 és 19 óra között várja a látogatókat, miután a terület és a vízminőség is megfelelt az összes egészségügyi és biztonsági előírásnak - írta meg Óbuda honlapja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×