Infostart.hu
eur:
356.8
usd:
309.21
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Születésüktől fogva hátrányban a fiúk

Már a fejlődés korai szakaszában is fölülmúlják a fiúkat a lányok - hívta fel a figyelmet egy angol kutatás. Eszerint iskolába menet előtt a lányoknak a 70, a fiúknak csak az 52 százaléka rendelkezik megfelelően fejlett képességekkel.

A lányok már a fejlődés korai szakaszában is drámaian fölülmúlják a fiúkat a hivatalos adatok szerint - beleértve ebbe az alapvető műveltséget, a kommunikációt és a képzeletet is. A lányok 58 százaléka kompetens minden téren, míg fiúk közül csak 41 százalék - mutatják egy friss kutatás adatai.

Az olvasás és írás közti különbség az utóbbi három évben növekedett meg. Az eredményeket az angol kormány által finanszírozott, 556 ezer, négy és öt éves gyermeket vizsgáló kutatásból nyerték. Eszerint a fiúk többsége nem áll teljesen készen arra, hogy iskolába menjen.

A nemi különbségek később, az egész általános és a középiskola alatt is fönnállnak. 16 évesen tízből hét lány tette le sikeresen a GCSE-et, az érettségihez hasonlatos vizsgát, addig tíz fiú közül csak hat.

Egyszerűem később érnek

A szakértők szerint a fiúk természetes módon később érnek. A  kormány szerint a Korai Évek program tisztességes oktatást nyújt a kicsiknek az első öt évben. A kritikák szerint viszont az már elévült. A programot 2000-ben vezették be, de 2008 szeptemberében vált kötelezővé minden iskola előtti oktatási intézményben. Sue Palmer író, korábbi igazgató szerint a programot első éveiben is rengeteg kisfiú sikertelenül végezte el.

Szerinte a fiúk és lányok közti különbség a természetből, a neveltetésből és a kultúrából fakad. "Kezdettől fogva hátrányban vannak a fiúk - mondja. - Sokkal több játékra van szükségük, hogy tanuljanak, és kevesebb szisztematikus, ülős munkára". Márpedig az iskola előtti oktatás ebből áll.

A program végén a tanárok mérik fel a gyerekek képességeit. A lányoknak a 70, a fiúknak csak az 52 százaléka rendelkezett megfelelően fejlett képességekkel, az olvasásban a lányok 76 százalékával szemben a fiúknak csak a 65 százaléka teljesített jól.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×