Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Kim Dzsong Il a pártvezető temetését kihagyta, de focimeccsre elment

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető megjelent egy futballmérkőzésen vasárnapi észak-koreai médiajelentések szerint; külföldön továbbra is folynak a találgatások az egészségi állapotáról.

"A mérkőzés megtekintése után Kim Dzsong Il gratulált a labdarúgóknak a sikerhez, és elégedettségét fejezte ki a játékuk magas színvonala láttán" - jelentette a KNCA hivatalos hírügynökség. A jelentésből nem derül ki, mikor játszották a mérkőzést.

A Rodong Szinmun, az észak-koreai kommunista párt központi lapja fényképet is közölt, amelyen az első számú vezető vidáman nézi a mérkőzést magas rangú katonatisztek és pártvezetők társaságában.

Kim egészsége és az utódlás kérdése találgatások tárgya, amióta a 66 éves politikus nem jelent meg a szeptember 9-ik nagy díszszemlén, amellyel a kommunista rendszer fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték. Kim nem vett részt Pak Szong Csol egykori alelnöknek csütörtökön tartott temetésén sem.

Aszo Taro japán kormányfő hírszerzési forrásokra hivatkozva október 28-án azt mondta, hogy az észak-koreai vezető feltehetően kórházban van, de továbbra is képes döntéseket hozni.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Magyar Péter egy reggeli sajtótájékoztatón azt állította, hogy az előző kormány 2024-ben egy, a Vitnyéd melletti Csermajorban létrehozandó migránstábor tervén dolgozott, miközben nyilvánosan ennek ellenkezőjét kommunikálta. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a szakképzési centrumokban megszűnhet a kancellári rendszer, és egyszemélyi vezetés válthatja fel a jelenlegi modellt. Pósfai Gábor belügyminiszter új vezetőket nevezett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére. Eközben a Fidesz 32. kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban összegezte a választási vereség okait, a párt pedig tovább értékeli a történteket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×