Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sikeres magyar szereplés egy kudarcokkal teli küldetésben

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a magyar szereplés sikeres Afganisztánban, de ez a NATO-misszió egészéről nem mondható el, bizonyos szempontból kudarc az Észak-atlanti Szövetség afganisztáni szerepvállalása. A tálibokat nem sikerül visszaszorítani, és a tagországok egy része szerint nagyobb részt kellene vállalnia a politikának a rendezésből.

Külön kell választani a NATO-szerepvállalás sikereit és a NATO-misszió egészét - mondta az InfoRádióban Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette: a nemzetközi közösség egyre elégedettebb a magyar teljesítménnyel, amiben fontos szerepet játszik az afganisztáni misszió, ahol egyre bonyolultabb és veszélyesebb feladatot vállal a magyar kontingens.

Tálas Péter azt mondta: az is elismerés, hogy Robert Gates amerikai védelmi miniszter nem kért több katonát Magyarországtól. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy az ország méretéhez és hadseregéhez képest felülreprezentálja magát a NATO-misszióiban.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a misszió egészét illetően komoly viták vannak. Abban az egyben alakult ki konszenzus, hogy ott kell lenni, de a tennivalókat iletően már nincs egyetértés.

Tálas Péter kifejtette: Robert Gates és az amerikaiak több katonát és több pénzt kérnek, viszont vannak tagországok, amelyek úgy látják, hogy katonailag nem lehet megnyerni ezt a háborút, ezért több politikai erőfeszítésre van szükség.

A biztonságpolitikai szakértő kijelentette: az afganisztáni hadihelyzet romlása kudarc. A táliboknak a NATO-hadműveletek ellenére folyamatosan jelen vannak az ország 54 százalékán. Ezzel szemben a NATO által támogatott Kadhafi-kabinet csak 10-13 százalékot birtokol állandóan. Hatalmát csak az utóbbi területen tudja stabilizálni, máshol hol így, hol úgy alakul a harci helyzet.

Tálas Péter hozzátette: nem sikerült megszüntetni a tálibok utánpótlását, így most fontos kérdés, hogy mennyire tud a NATO megállapodni Pakisztánnal, ahol kiképzéssel, pénzzel, hátországgal támogatják a tálibokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×