Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.02
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A lengyelek húztak hasznot a grúziai válságból

Lengyelország aláírta az előzetes megállapodást az amerikai rakétapajzs elemeinek telepítéséről. Varsó korábban korszerű védelmi technikát kért cserébe az Egyesült Államoktól, amit Washington vonakodott megadni, a grúz-orosz konfliktus nyomán azonban felgyorsultak az események. Moszkvában az időzítés kapcsán közölték: mindez azt bizonyítja, hogy a rendszer Oroszország és nem harmadik államok ellen irányul.

Lengyelország csütörtök este aláírta azt az előzetes megállapodást, amelynek értelmében 10 amerikai elfogórakétát telepítenek a területére. A korábbi kabinethez képest a mostani varsói kormány azonban feltételeket is támasztott: többek között egy korszerű, Patriot légvédelmi rendszer telepítését.

Az iraki és afganisztáni katonai kiadások miatt deficites az amerikai költségvetés, és az Egyesült Államok vonakodott attól, hogy drága fegyvereket adjon "ajándékba" szövetségesének. Donald Tusk lengyel kormányfő azzal érvelt, hogy a pajzs befogadásával Lengyelországnak biztonsági garanciákra van szüksége, a tárgyalások így egy időre elakadtak.

Grúzia dél-oszétiai támadása és azt követően grúz területen is folytatott orosz katonai offenzívát követően azonban felgyorsultak az események. Radoslaw Sikorski lengyel védelmi miniszter ugyanakkor visszautasította, hogy a két dolognak köze lenne egymáshoz.

A megállapodás hírére - és az orosz-nyugati viszony elhidegülésének újabb jeleként - lemondta tervezett varsói látogatását Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A moszkvai külügyminisztérium "sietősnek" tartja az amerikai-lengyel alkut, ami úgymond annak bizonyítéka, hogy a rendszer Oroszország ellen irányul - ezt nyilatkozta az Interfax hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő forrás.

Oroszország szerint az amerikai rakéták az orosz támadóképességet gyengítik, és ezzel aláássák a felek közötti erőegyensúlyt.

Washington abba egyezett bele, hogy modernizálja a lengyel hadsereget, Patriot közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert telepít az országba és amerikai katonai egységekkel erősíti meg a lengyel védelmet.

A Bush-kormányzat ismét azt hangoztatta, hogy a rendszer semmiképp sem Oroszország ellen irányul, hanem az Iránból és Észak-Koreából kiinduló esetleges támadásoktól védené meg az Egyesült Államokat.

A jelenlegi légkörben azonban Oroszországban még kevésbé hisznek az érvelésnek. Korábban a Cseh Köztársaság már beleegyezett egy amerikai radarállomás telepítésébe, amely a lengyelországi elfogórakéták mellett a nagy hatótávolságú rakéták elleni pajzs másik eleme.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×