Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Grúzia elfogadja a béketervet

Elfogadja Grúzia az Európai Unió által a dél-oszétiai konfliktus rendezésére kidolgozott, Oroszországgal megkötendő módosított béketervet - jelentette be Nicolas Sarkozy, a közösség soros elnöki tisztét betöltő Farnciaország államfője és Mihail Szaakasvili grúz elnök.

Előzőleg az orosz államfő azt közölte: Moszkva leállítja a grúziai hadműveleteket, ezzel is támogatva az uniós javaslatot. Dimitrij Medvegyev szólt arról is, hogy a stabilitás biztosítása érdekében az orosz békefenntartók nem hagyják el a szakadár Dél-Oszétiát és Abháziát.

"Ez politikai dokumentum. Ez elvi megállapodás (...) és úgy hiszem, hogy teljesen egyetértünk az elvekben" - jelentette ki Szaakasvili Sarkozyvel a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón.

"Van egy szöveg, ezt elfogták Moszkvában és Tbilisziben is" - mondta a francia elnök. Hozzátette: azzal valamennyi főszereplő egyetért.

A megállapodás elveit rögzítő hatpontos szövegtervezetet, amely szerint a felek kötelezik magukat, hogy "nem alkalmaznak erőt", "végleg véget vetnek az ellenségeskedésnek", szerdán ismertetik a Brüsszelben az EU külügyminiszteri ülésén, hogy az unió támogassa azt és vállaljon érte garanciát - tette hozzá Sarkozy.

A francia elnök elmondta: a módosítások között szerepel, hogy kivették a szövegből az Abházia és Dél-Oszétia szakadár területek jövőbeli státusáról folytatandó nemzetközi tárgyalásokat, és az e térségek stabilitásának és biztonságának szavatolását célzó nemzetközi tárgyalásokra került a hangsúly.

Az ideiglenes fegyverszünet kihirdetése ellenére orosz harci gépek bombázták kedden Gori központját; a támadásban öt ember - köztük egy holland újságíró - meghalt. Az eset miatt a hágai külügyminisztérium magyarázatot kért az orosz nagykövettől.

Közben közzétette a grúz egészségügyi minisztérium az áldozatok számáról szóló összesítést. Az adatok alapján 175-en, többségében civilek haltak meg a harcokban. Oroszország szerint Dél-Oszétiában 1600 lakos vesztette életét a grúz támadásokban, ezt a számot azonban több független szervezet is túlzónak tartja.

Dél-Oszétiát pénteken támadták meg a grúz erok, majd a harcokba bekapcsolódott a szakadár terület függetlenségét támogató Oroszország is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×