Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
320.43
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Siralmas helyzet: a gyerekek ötöde nem tud írni-olvasni

Angliában öt 11 éves gyerek közül egy nem tud írni-olvasni, és még ennél is gyengébbek a kiskamaszok a számtanban.

Az angol iskolásoknak tizenegy éves korukban szűrővizsgát kell tenniük, hogy a tanügyi hatóságok döntsenek a továbbtanulásukról, ugyanis ezután kerülnek középiskolába. Most kiderült, hogy 120 ezer 11 éves még írni-olvasni sem tud, 140 ezer pedig az alapfokú matematikai vizsgán bukott meg.

A helyzet valójában ennél is siralmasabb, ugyanis a vizsgára felkészülnek a gyenge tanulók is, összeszedik magukat, de azután megint visszaesnek, és a középiskolában kiderül, hogy az első osztályosoknak újra meg kell tanítani például a szorzást és az osztást.

A brit oktatásügyi minisztérium tisztában van a hiányosságokkal, és célszámokat tűzött ki a tinédzser-analfabetizmus és a matematikai tudatlanság minél nagyobb mértékű felszámolására, de a helyzet tavaly óta nem javult.

Az ellenzéki konzervatív párt legalább az írás-olvasás terén követel javulást. A pedagógusoknak több munkát kellene végezniük azokkal a gyerekekkel, akik otthon nem kapnak segítséget, mert a szüleik is tanulatlanok.

A brit oktatási minisztérium egy amerikai céggel szerződött öt évre 156 millió font díjazással, hogy bonyolítsa le a 11 évesek szűrővizsgáját. De a cég nem végzi tökéletesen a munkáját, és a vizsgadolgozatok egy részét nem osztályozta le kellő időben. Tehát lehet, hogy a helyzet még rosszabb.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×