Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
319.2
bux:
144428.67
2026. július 23. csütörtök Lenke

Partnere követelt kártérítést a megvesztegetés miatt a Siemenstől

Az idestova két éve burjánzó Siemens-botrány újabb fejezet előtt áll: ezúttal a konszern görög kereskedelmi partnere, az OTE távközlési cég támaszt kárpótlási igényt, ugyancsak megvesztegetési vádak alapján.

A Siemens még 1997-ben kötött keretszerződést az athéni OTE konszernnel a görögországi telefonhálózat korszerűsítéséről. Az egymilliárd euró értékű megállapodás keretében 75 milliót csupán az üzletfelek megvesztegetésére fordították, hogy a Siemens számára előnyös számlákat írjanak alá.

Az OTE most azt követeli, hogy a cégen belül kezdett saját vizsgálatának elősegítésére a Siemens müncheni központja bocsássa rendelkezésére az eddigi nyomozási eredményeket.

A görög konszern egyúttal kárpótlást követel a céget ért tekintélyveszteségből eredő anyagi hátrányokért is.

De Athénban is per készül a Siemens helyi részlege ellen. Eddig közel 40 személyt vettek őrizetbe, és a To Vima című athéni újság értesülése szerint a Siemens görögországi részlegének korábbi vezetője is a letartóztatottak között van.

Athénban is súlyos pénzbüntetés fenyegeti a Siemenst, ha a megvesztegetéssel kapcsolatos vádak bizonyítást nyernek. A már idézett To Vima szerint a 2004-es athéni olimpia idejére az elektronikus térfigyelő berendezéseket a Siemens szállította, és az ügylet biztosítására a német konszern állítólag 100 millió eurót fizetett a hangadó görög pártoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×