Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.99
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Hét és fél évet kapott a Dubrovnikot lövető parancsnok

A hágai Nemzetközi Bíróság hét és fél év börtönre ítélte az egykori jugoszláv hadsereg tábornokát, aki a délszláv háború idején lövette Dubrovnik óvárosát, amely az ENSZ világörökségi védnöksége alatt áll.

Dubrovnikot 1991 decemberében kezdte lőni a jugoszláv hadsereg. A ma 75 éves Pavle Strugar tábornok megakadályozhatta volna az Adriai-tenger partján lévő város világörökségi védettség alatt álló óvárosának szétlövését, mégsem tette.

A lövetéssel megvádolt Pavle Strugar tábornok 2001-ben önként ment a hágai bíróság elé, majd 2005-ben 8 év börtönbüntetésre ítélték. 2003-ig a tábornok egészségi állapota miatt szabadlábon volt, és Montenegróban élt, az ítélet ellen pedig fellebbezett.

A hágai bíróság ismételten megállapította, hogy bár megtehette volna, nem akadályozta meg Dubrovnik értelmetlen tüzérségi támadását, ezáltal nagy károkat okozott a történelmi műemlékekben és vallási épületekben.

A mostani tárgyalás során a tábornok elsőszámú beosztottja elismerte a város lövetését, és megmagyarázhatatlan rombolását, de azt is kijelentette, hogy Strugar tábornok mindenről tudott, és meg sem próbálta megakadályozni az eseményeket. A szinte teljesen kiürített és stratégiai objektumokkal nem rendelkező városban ketten vesztették életüket, az anyagi kár viszont felbecsülhetetlen.

Ezt a magas rangú jugoszláv tisztet korábban már hét év börtönbüntetésre ítélték, amit egy norvégiai börtönben tölt le.

A 75 éves volt tábornokot a hágai Nemzetközi Bíróság hét és fél év börtönre ítélte, de arról még nem határoztak, hogy büntetését melyik országban fogja letölteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×